"A szépség belülről fakad"

Lakatos Márk: A nők már csak bennem reménykednek

Lakatos Márk a műsorvezetője a VIASAT3 Szeretem a testem című műsorának, amely Angliában és az Egyesült Államokban évek óta nagy sikerrel fut.

2009.10.10 10:41ma.hu

A produkciót hazánkban is hatalmas érdeklődés fogadta, több ezren jelentkeztek a műsorba, melynek célja, hogy az önbizalomhiánnyal küszködő nőknek bebizonyítsa: a szépség belülről fakad, és plasztikai beavatkozás nélkül is képesek megszépülni saját maguk és a környezetük számára is. A castingokon a műsor házigazdája, Lakatos Márk, és az állandó segítő, Soma is részt vett. Mindketten megdöbbentek azon, hogy mennyire drámai a helyzet hazánkban.

"Nem gondoltam volna, hogy ez a műsor ilyen hatalmas érdeklődést fog kiváltani, de a több ezer hölgytől érkező levéltömeg egyre jobban megerősíti bennem azt az érzést, hogy ez a téma borzasztóan aktuális itt Magyarországon is. Megdöbbentő élmény számomra a casting során, hogy milyen csúnyának, esetlennek, kövérnek vagy éppen öregnek látják magukat a jelentkezők. Sokszor olyan érzésem van, mintha egy elvarázsolt kastély torz tükreiben nézegetnék magukat, és erre a hamis képre alapozva rombolnák le maradék önbizalmukat.

Persze, ehhez sok esetben hozzájárul a média és a divatipar által sulykolt irreális nőideálnak való megfelelési kényszer is. Én személy szerint nagyon örülök azoknak a nemzetközi kampányoknak, amelyek visszahívják a kifutókra és a divatlapokba azokat a nőket, akik 40-es méretnél nagyobbat hordanak és elmúltak 40 évesek. Az amazon fitness-hősnők és az anorexiás női kísértetek mellett ideje újra megtalálni a női test természetes arányaiban rejlő szépséget, sőt még fontosabb megtanulnunk, hogy a szabálytalanság is lehet szép
."


Bár Soma már hosszú évek óta foglalkozik önbizalom-hiányos nőkkel, mégis felzaklatta a castingon részt vett jelentkezőkkel való beszélgetés. "Azt hinné az ember, hogy ha egy nő anyává válik, kiteljesedik az élete" - kezdte Soma.

"Ehelyett sok édesanya jelentkezett, akik éppen arról számoltak be, hogy a szülést követően kezdett lefelé menni az életük. A legtöbbnek elfogadó férje van, akit cseppet sem zavarnak a terhességi csíkok vagy egyéb problémák, mégis a nők az önlehúzásra pazarolják a drága életenergiájukat. Volt olyan jelentkező, akit a saját lánya nevezett be titokban, mert már elege van az anyja állandó panaszkodásából, rossz kedvéből. Olyan 30-40 éves nőket ismertem meg, akik spirituális szempontból, "alvó gyermekember" állapotban vannak. Ezt azt jelenti, hogy kislányok maradtak, akik még mindig anyu és apu elvárásainak akarnak megfelelni, nem a jelenben élnek.

A legtöbb esetben ugyanis van bennük egy régi sérülés, amit az el nem fogadó szülők okoztak, akik nem képesek feltétel nélkül szeretni. Az a legelszomorítóbb, amikor egy anya folyton azt hajtogatja a gyerekének, hogy fogyjál le, ne így öltözködj, hanem úgy. Ők a szeretni nem jól tudó anyák. Az ebben felnőtt hölgyeket első lépésként fel kell ébreszteni. Bár eddig is ilyen hölgyekkel foglalkoztam, most egy egész tömeggel találkoztam, és bevallom: hihetetlen indulatokat váltott ki belőlem, helyre kellett rakni magamban az érzelmeket
" - mondta Soma.

Hogy Márk és Soma hogyan vezetik végig az úton az elkeseredett nőket a boldogság felé, az október 20-án, 21 órai kezdettel kiderül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.