Nem cáfolják, de nem is vallanak!

A kétgyermekes Adával jár Ben?

Meglepő bejelentést tett a minap a Viva tévé műsorvezetője - közölte, hogy ő és az iker kisfiúk mamája, Ada egy párt alkotnak! A lány adásban kérte számon a történtek után Bent...

Ada és Ben közös csobbanáson! képgaléria

2009.09.24 12:13ma.hu - Fotó: Viva tv

Újabb szerelem a láthatáron? A Viva tévé két műsorvezetője közt érdekes beszélgetés alakult ki. Ben az Interaktív című műsorban bejelentette: Ada és ő egymásra találtak! A nézők feszegették a témát, mire a fiú kibökte.

Két nappal később azonban Ada élő adásban vonta kérdőre Bent, de évődésükből nem derült ki a válasz a kérdésre. Ada ugyanakkor több közös fotót rakott fel az egyik közösségi portálra. A Viva Tv nem erősítette meg az információt, de nem is cáfolta - adta hírül a Napi Ász.

A történet azért is különös, mert három héttel ezelőtt Bent még korábbi kedvese, Kovácsovics Fruzsina oldalán látták a budapesti metrón, kart karba öltve.

A két fiatal úgy viselkedett, mint akik ismét szerelmesek egymásba. Ben az érdeklődésre akkor úgy nyilatkozott, hogy a dolog még képlékeny, nem szeretnének róla beszélni, de valóban újra közel kerültek egymáshoz.

Ben úgy fogalmazott: amíg Fruzsival nem biztosak a dolgukban, szeretnék megóvni kapcsolatukat a nyilvánosságtól.

Azt is elárulta: természetesen látszanak rajtuk az összetartozás jelei, ezt a metrón jelenlevők is megfigyelhették - hiszen nagy szerelem volt az övéké Fruzsival.

Ada jelenleg szingli - néhány hónappal ezelőtt hivatalosan is elvált ikerfiai édesapjától, Timo-tól, de a kapcsolatot tartják és közös nyaralást is szerveztek a gyerekek kedvéért.

Tudja meg! Mire kattant rá teljesen Ada?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.