Szigorúan veszik vallást

Két hónap után csattant el az első csók - Szandiékat a hitük tartja össze!

Bogdán Csaba és felesége, Szandi szigorúan veszik a vallási ünnepeket és gyerekeiket is ebben a szellemben nevelik.

2009.04.12 10:35rtlbulvar.hu
hirdetés

Szandi 12 éves korában önszántából megkeresztelkedett, azóta egészen másképp éli meg az ünnepeket, többek között a húsvétot is. Azt mondja, gyerekkorában minden ünnep bulihangulatban zajlott, szülei nem voltak igazán vallásosak.

– Kislányként rengeteget festettünk tojást, viccesebbnél viccesebb verseket tanultunk és persze a hagyományos ételeket ettük. Ezek nagyon jó élmények voltak, de ma már másképp ünnepelek. Csabival nagyon fontos kapocs közöttünk a hitünk, amikor megismerkedtünk, két hónapig csak beszélgettünk mielőtt megcsókoltuk volna egymást
– mesélte Szandi az RTL Bulvárnak.

A Bogdán Csaba-Pintácsi Alexandra házaspárnál a Nagypénteket is igen komolyan veszik, ilyenkor nincs szórakozás sem munka, Szandi soha nem vállal fellépést erre a napra. Szerették volna elvinni a gyerekeket csúszdaparkba, de amikor látták a naptárban, hogy ez a péntek a kereszténység legszomorúbb napjára esik, elvetették az ötletet. – Nagypénteken nem nézünk tévét, Jézus Krisztusról szóló filmeket játszunk le, és legfeljebb sétálni megyünk. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek ne csak annyit tudjanak a húsvétról, hogy jön a nyuszi, hanem tisztában legyenek a pontos jelentésével.

Szandi kislánya, Blanka még nagyon várja a locsolókat, de azért azt ő sem szereti, ha hatféle parfüm illata terjeng körülötte. Az énekesnő kerüli a locsolókat, de előfordul, hogy egy-egy helyzet elől ő sem tud elmenekülni. – Domonkos keresztapja egy nagyon kedves barátunk, az operaénekes Bátor Tamás, aki minden húsvétkor viszi magával a kisfiát locsolni, és nagyon szépen fel is öltözteti.

Egy alkalommal mikor kinyitottam nekik az ajtót azt láttam, hogy ott állnak szép ruhában egy eredeti fém szódásszifonnal a kezükben, ami masnival volt átkötve és olyan rövid verset mondtak, hogy esélyem sem volt menekülni. Úgy beterítettek, hogy minden ruhadarabomból csöpögött a víz. Nagyon jót nevettünk
– tette hozzá Szandi.

Az énekesnő azt is fontosnak tartja, hogy minden tiszta legyen körülöttük a nagy ünnepen, így a lakás alapos kitakarítása nem maradhat ki az előkészületekből. A gyerekek pedig nemcsak otthon, hanem az óvodában és iskolában is átélik a húsvét hangulatát, ugyanis mindegyikük keresztény iskolába illetve keresztény óvodába jár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.