"Minden alkalommal undort éreztem"

19 évesen ismerte meg az apját - és aztán szexelt vele

Megrázó vallomást tárt a nagyközönség elé egy most 24 éves nő, aki elmondása szerint még nem volt egészen 19 éves, amikor először találkozott az apjával, a férfi pedig szexre kényszerítette őt.

2015.02.19 12:00ma.hu

Sosem tudta, milyen egy igazi apa-lánya viszony, ezzel magyarázza a most 24 éves Natasha Rose Chenier, hogy amikor nem egész 19 évesen először találkozott az apjával, kapcsolatuk rövid időn belül a szexualitás felé tolódott - annak ellenére, hogy a nő minden alkalommal undort érzett. "Az apám az első pillanattól kezdve le akart velem feküdni, mióta csak rám nézett" - kezdte a nő a Jezebel című lapnak adott interjújában. Amikor rájött a férfi, hogy a vonzalom kölcsönös, rávette a fiatal lányt, hogy orálisan elégítse ki.

Az érzésnek azonban, amit a lány az apja iránt táplált, semmi köze nem volt a szexuális vonzódáshoz, alighanem csak az ösztönösen érzett vérségi kapcsolat váltotta ki, így Natasha elmondása szerint az aktus után "öngyűlöletet és undort" érzett, az első útja a fürdőszobába vezetett, ahol heves öklendezés fogta el. Az első testi kontakt mintegy két évvel azután történt, hogy apa és lánya először találkoztak, és néhány alkalommal megismétlődött az orális szex, amit mindig heves rosszullét és öklendezés követett a lány részéről.

Fotó: freedigitalphotos.net/FrameAngel (Képünk illusztráció!)

"Fogalmam sem volt, milyen egy normális apa-lánya kapcsolat. Hatással voltunk gymásra és biztonságban éreztem magam" - ismerte be Natasha, csak az orális szexnél érezte, hogy ennek mégsem így kellene lennie. A fiatal nő a kanadai Vancouverben élt, az apja pedig Jamaicában, így többnyire telefonon tartották a kapcsolatot, miután kamaszkorában felkutatta őt, és néhány alkalommal Natasha meglátogatta az apját. Amikor hosszabb időre maradt, a férfi ágyában aludt, de senkinek nem beszélt róla, és abban bízott, hogy az érzései előbb-utóbb elmúlnak.

A dolgok akkor vettek éles fordulatot, amikor a férfi bekapcsolt egy pornócsatornát, és ahogy ettől a lánya ideges lett, az apa meg akarta vigasztalni. Ezután kezdődött köztük az orális szexuális viszony, de két évnek kellett eltelnie, mire Natasha végleg megértette, hogy ez abnormális. Az utolsó éjszaka bezárkózott a szobájába, egyedül maradva a szégyenével, és másnap szó nélkül elhajtott a repülőtérre. 21 éves volt, mikor az utolsó látogatásra sor került.

Azóta nem találkoztak egymással, Natasha pedig hosszas pszichológiai kezelésen van túl, mire megértette, hogy nem az ő hibája, ami történt. Történetét azért tárta a nyilvánosság elé, hogy segítsen más nőknek is feldolgozni, ha hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.