Túladagolásba halt bele a férfi

Halott barátjuk mellett szelfiztek, aztán kidobták a holttestet

Amikor a férfi rosszul lett az előzőleg beadott injekciótól, a vele együtt drogozó nő bepánikolt és egy ismerősétől kért segítséget, majd később közösen dobták ki egy elhagyatott úton a halottat.

2014.09.01 07:48ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Baitong333

Halott barátjuk mellett pózoltak és azt a képet osztották meg a Facebookon, majd megszabadultak a holttesttől - ezzel gyanúsítja Missouri rendőrsége a 24 éves Chelsie Berryt és a 28 éves Jared Priert, akiket gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával tartóztattak le. A párt azzal is vádolják, hogy szelfit készítettek az akkor már halott barátjuk mellett pózolva, majd azt feltették a Facebookra is.

A Smoking Gun című internetes portálon megjelent jelentés szerint Berry együtt drogozott a 30 éves Dennis Meyerrel, ám nem sokkal azután, hogy a férfi beadott magának egy igen erős fájdalomcsillapító injekciót - aminek a hatása a morfiuméval vetekszik -, "őrülten kezdett viselkedni". A nő ekkor pánikba esett és felhívta Priert, akivel egy gyorsétterem parkolójában találkozott, majd egy kisbolthoz hajtottak, miközben Meyer az első ülésen ült. A nő szerint akkor már nem látszott, hogy a férfi lélegezne. Segítséget azonban nem mertek kérni, Berry ezt azzal magyarázta, hogy ő maga is nagy mennyiségű metamfetamint és nyugtatót fogyasztott, és félt, hogy bajba kerül.

Egy idő után azonban Meyer holttestét kezdték "büdösnek" érezni, ezért előbb átrakták az autó hátsó ülésére, majd egy elhagyatott út mentén kidobták. A rendőrség arra nem tért ki, hogy a közösségi hálóra feltöltött kép milyen szerepet játszott az eset napvilágra kerülésében, de a fotót azóta eltávolították a Facebookról - számolt be a Daily Mirror.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.