Nagy lagzit csaptak
Csalódott a férfiakban, kutyájához ment feleségül a nő
Azt mondta, a férfiakkal nem volt szerencséje, ezért inkább kutyájának esküdött örök hűséget egy angol nő. Igaz, a ceremónián kissé felcserélődtek a szerepek: a menyasszony volt feketében, a "vőlegény" fehérben.
2014.03.10 15:31ma.huEgy brit nő azt mondja, megtalálta álmai férfiját, csak egy egészen aprócska gond van vele: négy lába van és beszéd helyett többnyire ugatással fejezi ki gondolatait. A 46 éves Amanda Rodgers mégis boldog, mert úgy érzi, Sheba nevű kutyájában őszinte társra lelt. Épp ezért a hétvégén romantikus szertartás keretében esküdött örök hűséget az ebnek, és senki sem emelt szót ellene, pedig nagy lagzi volt: az eseményen mintegy 200 fő vett részt. Az egyszer már elvált nő fekete ruhát viselt, míg vőlegényére hagyományos fehér menyasszonyi ruhát húzott - az nem derült ki, hogy miért cseréltek szerepet a nagy nap örömére.
"Sheba évek óta az életem része, mindig megnevettet és megnyugtat, amikor lehangolt vagyok. El sem tudnék képzelni nála jobbat élettársként" - idézte az újdonsült "feleséget" a Daily Mirror. Az asszony 20 évvel ezelőtt egyszer már megházasodott, akkor egy emberi férjet választott magának, de mint mondta, nem jött be a házasság, és azóta sincs szerencséje a férfiakkal. A nevét viszont nem változtatja meg, marad a lánykori változatnál - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06