Vitát kavart a képviselő indítványa
Jót tenne a levegőnek, ha a piroson is át lehetne menni?
A többség egyelőre élesen bírálja az osztrák politikus felvetését, aki viszont azzal érvel, hogy számos országban már úgy szól a közlekedési szabályzat, hogy jobbra, kisívben még pirosnál is szabad kanyarodni.
2014.01.21 07:29ma.huMeglepő szabálymódosítással állt elő a sógoroknál a Szabadság Párt (FPÖ) egyik képviselője, arra hivatkozva, hogy számos országban már most is érvényes egy kiegészítő passzus a forgalmi torlódások és a légszennyezés csökkentésének érdekében. A javaslat értelmében ezentúl kiegészítő lámpa híján is engedélyezett lenne a jobbra, kisívben történő kanyarodás akkor is, ha a lámpa egyébként pirosat jelez.
Detlef Wimmer úgy véli, a józan ész is ezt diktálja, és ezzel sokat tehetnének az osztrákok a tisztább levegőért is. A kritizálók azonban felhívták a figyelmet, hogy ez számos gázolásos balesethez vezethetne, ha a gyalogosok épp akkor kapnának zöldet, amikor egy autós a piroson kanyarodna. Wimmer szerint az új szabály bevezetése után az autósnak továbbra is meg kellene állni a piros lámpánál, és csak azután továbbhajtani, ha meggyőződtek róla, hogy nincs gyalogos. Ugyanakkor nem kellene perceken keresztül ott állnia, csak azért, hogy megvárja a zöld jelzést - emlékeztetett.
Magyarországon egyelőre nem merült fel efféle ötlet, így nálunk továbbra is ki kell várni a zöldet akkor is, ha egyébként balról semmilyen keresztforgalomra nem lehet számítani, a gyalogosoknak pedig a jobbról érkező autók miatt ugyanúgy piros a jelzése, mint az autósoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06