Egyre többen hisznek az állat szent gyógyításában
Tehénvizelettől várják a gyógyulást: tényleg jó a rákra is?
Hogy mi igaz belőle, egyelőre nem igazolják kutatások, de egyre több indiai hisz abban, hogy a tehén vizelete megóv minden betegségtől, a kopaszságtól a cukorbetegségen át akár a rákig.
2014.01.13 16:12ma.huVannak, akik már több mint egy évtizede hisznek benne, mások csak mostanában kezdik felfedezni a tehén vizeletének állítólagos jótékony hatásait, de az biztos, hogy Indiában egyre nagyobb kultusza van a szent állat végtermékének. A hindu hívők azt vallják, hogy mivel a tehén szent állat, így a vizelete is isteni gyógyítással van tele. Ahogy Ramesh Gupta, egy hindu pap fogalmazott, csak két tiszta dolog létezik az univerzumban, az egyik a Gangesz folyó vize, a másik pedig a tehén vizelete.
Jairam Singhal azt mondja, már tíz évnél is régebb óta issza a tehénpisit, és szerinte ennek köszönhető, hogy a cukorbetegsége elmúlt, már nem kell ellenőrzésekre járnia. A 42 éves férfi az elmúlt 12 évben minden reggelt úgy indít, hogy összegyűjti a friss tehénvizeletet és iszik belőle egy pohárral, de nincs ezzel egyedül, mert az észak-indiai Agra városában szó szerint sorban állnak olyankor a hívők. Singhal szerint egyre több rákos beteg fordul ehhez az alternatív "gyógyászati" módszerhez, számuk pedig azért emelkedik ilyen látványosan, mert egyre több spirituális vezető javasolja a szert.
Van, aki azt állítja, a kopaszság egyetlen ellenszere napi egy pohár friss tehénvizelet, de használják daganatokra, TBC-re és gyomorpanaszokra is - derül ki a Daily Mirror összefoglalójából. "A tehénvizeletet már az ősi hindu írások is említik. Senkinek nincs kétsége afelől, hogy milyen jó hatással van az emberi szervezetre. Ez Isten egyik ajándéka" - fogalmazott Ramesh Gupta. A pap azonban azt is hozzátette, hogy nem mindegy, mikor és hogyan gyűjtik össze a lét: csak a még nem megfiadzott fiatal tehenek számítanak, és azoktól is még napkelte előtt össze kell gyűjteni a nedvet, akkor van a legjobb hatással - mondja.
Ahogy ő és Singhal is mondja, nem zavarják őket az ellenzők, mert szerintük csak az nem hisz a csodás hatásban, aki még nem próbálta ki. "Csak idő kérdése, míg az emberek észreveszik, mennyire hasznos a tehénvizelet" - mondja Singhal, aki már azon töri a fejét, hogy nagykereskedelembe kezdene néhány tehénvizelet-alapú termékkel. "Gyárthatnánk szemcseppet, gyomorbetegségre való gyógyszert, fogkrémet, szappant, gyógynövényporokkal kevert orvosságot" - sorolja, mert úgy véli, igen nagy lenne rá a kereslet, csak egy jó értékesítési stratégiára van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06