Arra ébredt, hogy nincs szeméremszőre

Átrendezte a haverja képét, mert álmában leborotválta a fanszőrzetét

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki alaposan eltángálta egy cimboráját, még az állkapcsát is eltörte, miután ő nem tartotta annyira viccesnek a kárára elkövetett tréfát.

2013.12.12 12:34ma.hu

Alaposan helybenhagyta a barátját egy brit férfi, miután rádöbbent, hogy a buli jobban elfajult, mint szerette volna. A 24 éves James Hill egy barátjánál, a Skegnessben élő Matthew Dickinsonnál bulizott egy harmadik haverjukkal együtt, aztán valamikor késő éjjel a harmadik férfi lelépett, Hill pedig úgy döntött, majd másnap reggel megy haza, ha már kialudta az alkoholmámort. Az éjszakát cimborája kanapéján töltötte, és egészen addig nem is sejtette, miféle galádságot követett el ellene a barátja, míg másnap hazatérve be nem állt a zuhany alá. Ott fedezte fel, hogy a nemiszerve körül teljesen csupasz a bőr.

Fotó: freedigitalphotos.net

Nem kellett hozzá sokat gondolkodnia, hogy kitalálja, mi történt: nyilvánvaló volt, hogy amíg aludt, addig Dickinson fogott egy borotvát és megszabadította a teljes szőrzetétől. Felkapkodta hát a ruháit és azzal a lendülettel már fordult is vissza a haverjához, akit a Grand Central nevű park közelében talált meg és gondolkodás nélkül bepancsolt neki egy hatalmasat, annyira, hogy Dickinsonnak az állkapcsa is eltört. "Leborotvált, annak ellenére, hogy én nyilvánvalóan nem adtam rá engedélyt, hisz részeg voltam" - magyarázta tette indokait Hill.

A bírósági tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, de megúszta egy hat hónapos börtönbüntetéssel, amit két évre felfüggesztettek. Emellett 12 hónapig felügyelet alatt fog állni és 150 óra közmunkával kell vezekelnie, továbbá 400 font kártérítéssel tartozik Dickinsonnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.