Addig ütik a vasat, amíg még meleg

Halálos iramban mutatják be a Paul Walker-filmeket

A nemrég autóbalesetben elhunyt Paul Walker amerikai színész két, már leforgatott filmjét mutatják be a következő hónapokban.

2013.12.04 21:10MTI

December közepén lesz látható az alacsony költségvetéssel készült Hours című film az interneten, a következő év elején pedig a Brick Mansions című filmet mutatják be az amerikai mozikban - írta szerdán a The New York Times című amerikai napilap.

Peter Safran producer szerint az Hours különösen közel állt Walker szívéhez. "Paul büszke volt a teljesítményére, úgy érezte, hogy ezzel új fejezet nyílik a karrierjében, amikor végre igazi színészként, nem csak akciófilm-sztárként tekintenek rá" - mondta el Safran.

Az Hours egy apáról szól, aki egy pusztító tornádó után lánya életéért küzd.

Arról egyelőre nincs hír, mi történik a Halálos Iramban sorozat hetedik, még be nem fejezett részével, amelyben Walker főszerepet játszott.

Paul Walker helyi idő szerint szombat délután Kaliforniában vesztette életét. A színész utasként ült abban az autóban, amely letért az útról, egy fának csapódott, majd kigyulladt. Walker és az autó vezetője a helyszínen meghalt. A baleset Los Angelestől északra, Santa Claritában történt.

A színész egy jótékonysági rendezvényen vett részt a baleset előtt, az autóshow bevételét a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak megsegítésére ajánlották fel. Paul Walker 2010 januárjában alapította Reach Out Worldwide elnevezésű jótékonysági szervezetét, amely a természeti katasztrófák károsultjainak nyújt segítséget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.