Guinness-rekord
Nagyon menő ennyi égő
Guinness-rekordot jelentő több mint félmillió karácsonyi égővel díszítette fel a házát egy ausztrál család. 50 kilométernyi kábelen sorakoznak a fények!
2013.11.26 09:00Váczy LauraA Guinness-szerkesztőség képviselője, Chris Sheedy hétfőn erősítette meg az új rekordot. A canberrai Richards család összesen 502 ezer 165 égőt használt fel otthona ünnepi külső megvilágításához.
Richards-ék 2011-ben kerültek először a rekorderek közé, akkor 331 ezer 038 darab színes égővel díszítették fel az ausztrál főváros Forrest nevű kerületében álló házukat. Tavaly azonban megfosztották őket a címtől: a New York állambeli LaGrangeville-ben élő család ugyanis 346 ezer 283 égővel világította ki házát.
Richards-ék több mint 50 kilométernyi kábellel befuttatott házát a hétvégétől vehetik szemügyre az érdeklődők. A befolyó összeget jótékonysági célra fordítja a család. David Richards szerint a szomszédok többsége örül a kivilágításnak, de akadnak olyanok is, akik a 2011-es rekord óta nem állnak szóba vele.
A háromgyermekes édesapa elmondta: az égőket a család vásárolta meg és az egyik helyi áramszolgáltató cég vállalta magára a kivilágítás költségeit - nagyjából 2500 ausztrál dollárt (505 ezer forintot) - a következő hónapra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06