Humorból vizsgáznak a középiskolások

Poénból adják a jó jegyeket - de komolyan!

Osztály vigyázz, poénból felelünk! A Humortechnikum nemcsak ebben tér el a szokásostól: itt azok a diákok léphetnek felsőbb osztályba, akiket egy átlagos gimiben igazgatóival küldenének haza.

Gimikben keresik a jövő humoristáit képgaléria

2013.10.18 13:02ma.hu

A régi öregek szerint nem baj, ha mondtok valami vicceset” – Rekop György ezzel az atyai jótanáccsal engedte fel a színpadra a stand-up palántákat. A Humortechnikum ötlete Orosz György fejéből pattant ki.

Fél éve kezdtünk el fiatalokkal foglalkozni és arra jutottunk, hogy az igazán ifjakat is izgatja ez a műfaj. Meghirdettük hát a Humortechnikum versenyét, kértük, hogy minél többen küldjenek magukról videót, bemutatkozót. 20 év a felső korhatár” – mondta Orosz György, a KO Media Studio művészeti vezetője, akit a Dumaszínházból és a Comedy Centralból is ismerhetnek a nézők.

Jelentkezni még október 31-ig lehet, Gyuriék pedig rendíthetetlenül járják az ország középiskoláit és kollégiumait, hogy meghallgassák a srácokat. Nemrégiben egy budai koleszben léptek fel három kiszemelt jelentkezővel.

Fotó: Redlemon (A galériához KATT a képre!)

"Eredetileg négyen lettek volna. A negyedik fiúról annyit tudunk, hogy elindult a saját kollégiumából, de ide soha nem érkezett meg. Remélem jól van és csak kocsmázik valahol" - mesélte Gyuri, miközben egy rendhagyó osztályfőnökire összeterelte a tizenéves hallgatóságot és a fellépőket.

György Botond Erdélyből utazott a kollégiumba, hogy részt vehessen a válogatón. Két napig tartott az utazás, 15 percig a fellépés, de aki a stand-up sztárjai közé akar tartozni, annak vállalnia kell a kellemetlenségeket. Ezzel szemben Feri, a másik versenyző a kollégium második emeletéről nézett le az étkezőbe, hogy bemutassa a tudását.

"Jó fejek a gyerekek, mindig nagy tapssal jutalmazzák a fellépőket. Találtunk már őstehetséget, és közveszélyes őrültet is, aki dobálni kezdte a mikrofont, amikor nem tetszettek a viccei. A válogató 20 helyszínből áll, januárban tartjuk a döntőt. Öskü Ambrus, a Comedy Central csatornavezetője, Sinkó Péter, a Rádiókabaré főszerkesztője, Litkai Gergő, a Dumaszínház vezetője és jómagam döntünk arról, hogy ki lesz az az egy, aki mindent visz" - magyarázta Orosz.

A győztes a magyar humorcsatorna nagysikerű stand-up műsorában, a Comedy Central bemutatjában is felléphet. Akik itt csillogtatták meg a tehetségüket, ma mind a humor élvonalához tartoznak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.