Tudtán kívül itattak drogot a lánnyal
Vízbe kevert folyékony extasytól halt meg egy lány
Csak speeddel próbálta feldobni az esti szórakozást egy 27 éves lány, de akaratán kívül jelentősebb mennyiségű extasyt is megivott, amikor a partidrog mellé egy kis vizet kért a barátjától.
2013.07.31 13:47ma.huÉletét vesztette egy 27 éves nő Bécsben, miután az ivóvizébe az alkalmi barátja a tudtán kívül extasyt kevert, a 36 éves férfit most halált okozó súlyos testi sértéssel állították bíróság elé. A férfi egy barátjával indult útnak egy bárba még húsvét hétvégén, ahol találkoztak a későbbi áldozattal és annak barátnőjével. Mintegy háromnegyed órát töltöttek azon a helyen, de aztán a négyes úgy döntött, átmennek egy másik szórakozóhelyre.
Az autóhoz menet a 27 éves nő feldobta, hogy mi lenne, ha beszednének egy-egy szem Speedet. Amikor a drogot megszerezték, a nő - ismervén az amfetamin kiszáradást is okozó hatását - kért valamit inni újdonsült partnerétől, aki egy három decis ásványvizet adott át neki. "Milyen vicces íze van!" - jegyezte meg, és csak ekkor árulták el neki, hogy extasyt kevertek a vízbe. A vád képviselője szerint az ásványvíz mellett egy dobozos gyümölcslé is volt, amit a vádlott odaadhatott volna a nőnek, a halálos drog helyett.
Amikor a nő rosszul lett, a csoport megpróbálta meghánytatni, azt remélvén, nem szívódott még fel az összes kábítószer, de kísérletük sikertelen volt, mert addigra a nő már eszméletlenül esett össze. Mire a férfi a barátja házához ért, már pulzusa sem volt az áldozatnak, meghalt. A férfi ellen korábban már hét alkalommal született ítélet, mindannyiszor kábítószerekkel összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06