A masiniszta szólt rá a hangos utasra

"Kedves utasunk, ne kiabáljon a mobiljába!"

Senki sem emlékszik hasonló esetre az angliai vasúttársaságoknál, mint ami a minap történt egy Londonból induló járaton: maga a vonatvezető utasította rendre az egyik hangoskodó utast.

2013.03.12 10:16ma.hu

Az utasok már nem tudták, mihez kezdhetnének egyik igazán idegesítő utastársukkal, amikor a probléma egy csapásra, és végérvényesen megoldódott, igaz, ehhez a szokásostól egy kissé eltérő módon kellett intézkedni. A Londonból Milton Keynesbe tartó járaton egy nő folyamatosan a mobiltelefonján beszélt valakivel, ami nem lett volna gond, ha közben nem az egész szerelvény az ő cseverészését kénytelen hallgatni a kissé túlzásba vitt hangerő miatt. Bár többen is jelezték, hogy zavarja őket a hangoskodás, a nő nem hagyta magát kizökkenteni és ugyanúgy folytatta.

Egészen addig, míg a vonatvezető nem vette kézbe az ügyet és a központi hangszóróba a következőket mondta: "Ez egy különleges üzenet a vonat közepén lévő első osztályon utazó hölgy utasunknak. Kérem, ne kiabáljon a telefonba, mert ezzel bosszantja a többi utast." A meghökkentő közlemény hatott, a nő annyira elszégyellte magát, hogy azonnal megszakította a hívást és az út további részét néma csöndben ülte végig - a többi ingázó nem kis örömére.

A Mirror című brit lap a hír kapcsán felidézte a múlt heti esetet, amikor szintén nem a szokásos célra használták a központi hangosbemondót. Akkor azt jelentette be a mozdonyvezető, hogy a járaton utazó 22 éves nő váratlanul megkezdődött szülése örömteli véget ért és negyed órával a vajúdás megindulása után világra jött egy egészséges kislány. Az utasok egy emberként törtek ki tapsviharban és ovációban, a megható sztoriról egyébként a ma.hu is beszámolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.