Egy hét múlva betölti a 115-öt is

114 éves a világ legidősebb nője

Hivatalosan is a világ legidősebb nőjének kiáltották ki a japán Misao Okawa nevű asszonyt, aki egy hét múlva már a 115. születésnapi tortáján fújhatja a gyertyákat.

2013.02.27 13:29ma.hu

Misao Okawa egy kimonókészítő lányaként látta meg a napvilágot 1898. március 5-én, de néhány nap híján 115 évet kellett várnia rá, hogy megkapja a Guinness Rekordok Könyvének elismerését. Február 27-én azonban ez a nap is elérkezett, mától kezdve hivatalosan is ő számít a világ legidősebb nőjének, a köszöntésen fia és 3 hónapos dédunokája is jelen volt. Az asszony, aki 1919-ben ment férjhez, ma egy osakai idősotthonban él. Férje mindössze 36 évet élt, a rövid házasságból két lányuk és egy fiuk született, utóbbi már 90 éves, ezen kívül négy unokája és hat dédunokája van, az ükunokákra viszont még várnia kell egy keveset.

Az ünnepségen Okawa a kedvenc ételét, makréla szusit evett, aztán egy kicsit el is bóbiskolt a kerekesszékében, de a riporterekkel kis szunyókálás után sikerült mégis pár szót váltania. A hosszú élet titkáról annyit mondott, hogy vigyázni kell az egészségre, ennyi az egész.

Fotó: MTI


A világ legidősebb embere szintén Japánban él, ám ő Okawával ellentétben már betöltötte a 115. évét, Jiroemon Kimurának hívják. A kimutatások szerint az ország különösen bővelkedik a száz évet megélt emberekkel, a kormány nyilvántartásai szerint több mint 51 ezren lehetnek, a nembeli megoszlás viszont erősen eltolódik a nők felé: minden 100-ból csupán 13 férfi.

Az asszony fia, Hiroshi azt mondta, hogy bár az apja igen fiatalon halt meg - azt nem részletezte, hogy természetes módon vagy volt-e köze a háborúhoz -, mindkét felmenője családjában találhatók szép kort megért emberek, mégsem tartja valószínűnek, hogy utolérheti anyja rekordját - számolt be a helyi sajtó.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.