Magyarországon nem kerülhetett volna be

3 évesen lett Mensa-tag, most ő a legfiatalabb a világon

Mindössze 3 éves, de már tagja a brit Mensának, a legmagasabb IQ-val rendelkező emberek szervezezetének Alice Amos. Nálunk 17 éves kortól lehet csak bekerülni.

2013.02.11 11:59ma.hu

Januárban új taggal bővült a Mensa brit csoportja, ami önmagában persze teljesen szokványos esemény nemcsak Angliában, de a világ számos más Mensájában is - csakhogy Alice Amos mindössze három éves, ezzel jelenleg ő tartja az alsó korrekordot a legmagasabb intelligenciájú embereket összefogó szervezetben. A kislányt szülei vitték el tesztírásra, ahol a Stanford Binet-teszten 162 pontot ért el, bizonyítva ezzel, hogy intelligenciahányadosa messze meghaladja az átlagot.

Alice Amos a friss Mensa-oklevéllel (Fotó: mensa.org)

Alice jelenleg Guilfordban tanul egy előkészítő iskolában, ahol emelt szinten foglalkozik az olvasással és a számolással, szabadidejében pedig szívesen táncol, fest, imádja a kézműves foglalkozásokat, és még mesekönyvek olvasására is marad ideje. Utóbbiak közül rajong Esopus tanmeséiért, valamint az Aranyfürtöcske és a három medve történetekért. További különleges tulajdonsága, hogy kimagasló szinten beszéli az angolt, ami azért figyelemre méltó, mert az egyébként orosz származású gyermekkel szülei kizárólag oroszul beszélgetnek otthon.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy Alice csatlakozott hozzánk. A Mensa célja, hogy inspiráló környezetet teremtsen a tehetséges gyermekeknek és bízunk abban, hogy kölcsönösen profitálnak a többi zseniális gyermekkel való együttlétből" - mondta a brit Mensa elnöke, John Stevenage.

A Mensa International világszerte több mint százezer taggal rendelkezik, magyarországi csoportjuk a Mensa HungarIQa, melynek taglétszáma megközelíti az ezer főt. A szervezet fő célkitűzése, hogy összefogja azokat a kimagasló IQ-jú embereket, akik az általuk elfogadott (megfelelő méretű mintán kipróbált és ellenőrzött) teszten jobb eredményt értek el, mint az emberek 98 százaléka.

A magyarországi egyesület elnöke, Nagy Lantos Balázs a ma.hu kérdésére elmondta, hogy nálunk a felvételi alsó korhatár 17 év, ekkorra alakul ki az az IQ-érték, amely az ember élete során az egyik legállandóbb tulajdonság marad. "Ez már definíciójában is különbözik a gyermekkorban használatos IQ fogalomtól, és természetesen a mérésére használt tesztek is eltérőek. Ilyen tesztet azonban Napóleon még nem tölthetett ki, így az ő IQ-értéke - csakúgy, mint Einstein esetében - későbbi elemzések becslésein alapszik" - hangsúlyozta, utalva ezzel azokra a nemzetközi sajtóhírekre, melyekben a két említett híresség IQ-jával vetették össze Alice 162-es értékét.

Noha a kislány jelenleg a legfiatalabb tagja a brit Mensának, nem ő a mindenkori legifjabb felvételt nyert gyermek: 2009-ben Elise Tan Roberts mindössze 2 éves és 4 hónapos volt, amikor sikeres teszten bizonyította alkalmasságát a tagságra. Most 18 olyan tagja van a szervezetnek, aki még nem érte el az iskoláskort - jelentette a nemzetközi Mensa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.