A digitális kotta új távlatokat nyithat
A papír már elavult: táblagépről zenél a belga zenekar
Az első digitális kottából játszó zenekar címére pályáznak a Brüsszeli Filharmonikusok, az újítással jelentős összeget takaríthatnak meg, és fejleszthetik a zenészek munkamódszereit.
2012.11.09 11:29MTIA brüsszeli zenekar 92 tagja a héten Michel Tabachnik francia karmester vezényletével a kottatartójára helyezett táblagépekben lévő kottákból játszotta Ravel Boleróját és több Wagner-mű részleteit. "Ez volt az első kísérlet, amely mindenki – a zenészek és a közönség – kölcsönös elégedettségével zárult. Célunk, hogy következő években a teljes digitalizálásra álljunk át" – mondta Gunther Broucke, a Brüsszeli Filharmonikusok igazgatója.
A digitalizálásban a zenekar a Samsunggal és egy fiatal startup céggel, a NeoScores-rel működik együtt. Előbbi a Galaxy Note 10.1 típusú táblagépeket szállította, utóbbi pedig a kifejezetten a zenészeknek szánt szoftvert fejlesztette ki. "A klasszikus zenének is alkalmazkodnia kell a kor követelményeihez. Évszázadok alatt alig fejlődött a zenekar működése: a zenészek kézzel írott vagy nyomtatott partitúrát használtak, ami miatt hosszú és bonyolult a koncertek előkészítése" – magyarázta Gunther Broucke.
Az évente több mint száz koncerten fellépő Brüsszeli Filharmonikusok 25 ezer euróra (7,1 millió forintra) becsülik a papírral való spórolás értékét. A táblagépek használata megváltoztatja a munkamódszereket is, például a karmesterét, aki egyenként is lapozhatja az egyes szólamokat. A zenekar más területen is élen kíván járni a csúcstechnológia felhasználásban, és ingyen kínál klasszikus zenét csengőhangként mobiltelefonra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06