Utálják az időjárást és a celebeket
Elegük lett a briteknek Angliából
Egymás után vándorolnak, vagy szeretnének kivándorolni külföldre a brit családok egy felmérés szerint, mivel már nem felel meg nekik az addigi életminőség, éghajlat és a konzervatív értékrendet is tűnőfélben látják.
2012.11.05 13:29ma.huKevés híján három brit családból kettő elhagyná Angliát, ha tehetné - derült ki egy friss felmérésből, az indokok közt elsősorban a rossz időjárást, az udvariatlan helybélieket és a celebek által elárasztott kultúrát jelölték meg. Emellett sokan megjegyezték, hogy szeretnék a gazdasági visszaesés hatásait is elkerülni, sokba kerülnek az ingatlanok - akár vásárlásról, akár csak bérlésről van szó -, és "elveszett a közösségi szellem és a jószomszédi viszony" a brit társadalomban - számolt be az eredményről a Daily Telegraph című brit lap.
Bár ez manapság számos országban így van, sokan remélik, hogy máshol könnyebb az élet, az angolok esetében különösen meglepő ez a nagyarányú elvágyódás. Az idei nyár az Olimpiának köszönhetően ugyanis elsősorban az összefogásról, a nemzeti büszkeségről szólt, így nehezen érthető, hogy valójában ennyien nem érzik jól magukat a hazájukban.
A többségnek egyébként már konkrét elképzelése is van arról, hogy ha nem Nagy-Britannia, akkor mi más: a költözni vágyók egyharmada Ausztráliát nézte ki, ezt követi az Egyesült Államok és Új-Zéland, de felkészülhet a brit bevándorlók tömegére Kanada és több európai ország is, mint például Spanyolország, Franciaország vagy Olaszország.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06