Több millió eurót érhet a hangszer
A vasúti talált tárgyak közt kötött ki a Stradivari-hegedű
Egy szórakozott utas által egy svájci vonaton felejtett nagy értékű Stradivari-hegedűt a berni pályaudvar talált tárgyak osztályára adott le egy nappal később egy ismeretlen megtaláló.
2012.07.31 09:29MTIA hegedűt a tulajdonosától kérte kölcsön az utas - közölte a rendőrség. A szórakozott férfi Bernben leszállt a vonatról, a tokba zárt értékes zeneszerszámot pedig a csomagtartóban felejtette. Akkor jutott eszébe, hogy elfeledkezett a hegedűről, amikor a vonat már elhagyta az állomást, így értesítette a rendőrséget.
A videomegfigyelő rendszer felvételeinek köszönhetően a rendőrség észrevett egy utast a tokkal Kehrsatz település felé tartva. Felhívást adtak ki, és az ismeretlenről készült videofelvételeket is közzétették. Nem egészen 24 óra múlva, vasárnap délután a hegedűt az ismeretlen férfi leadta a berni pályaudvaron. A hegedűt visszaszolgáltatták a tulajdonosnak, aki nagyon örült a megtalált hangszernek.
Egy Stradivari-hegedű több millió eurót is érhet. Egy jótékonysági árverésen 2011-ben Londonban egy Stradivarius több mint 11 millió euróért (több mint 3 milliárd forintért) kelt el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06