Az élmunkás frusztrálja a kollégákat?!
Lassabban a munkával, lehúzod a többieket!
Különös felfedezést tettek az amerikai kutatók: a korábbi hiedelemmel ellentétben szerintük egy kiválóan dolgozó munkaerő nemhogy versenyzésre ösztönözné a kollégákat, de még rontja is a teljesítményüket.
2011.12.14 07:29ma.huMeglepő összefüggésre lettek figyelmesek az amerikai kutatók, akik a híres golfbajnokról, Tiger Woodsról nevezték el a jelenséget: szerintük nem igaz az a korábbi feltételezés, miszerint egy jól teljesítő dolgozó nem felfele húzza a többiek teljesítményét is, hanem épp ellenkezőleg, rontja azt. Az ok a frusztráció, mivel a gyengébb dolgozók úgy érezhetik, hogy esélyük sincs felvenni a versenyt, így inkább el se kezdik.
A jelenséget nem véletlenül nevezték el Woodsról, nála ugyanis igen látványosan mutatkozott meg, hogy ha valamelyik versenyen a neve feltűnt az indulók közt, már önmagában az is elég volt, hogy a többi játékos saját magához képest gyengébben teljesítsen. Önbizalmukra erőteljesen negatívan hatott a "Tigris" becenevű sztár jelenléte.
A chicagói Northwestern Egyetem kutatói több mint tíz évnyi golferedményt néztek át, mire ezt a következtetést levonták. Persze ez Woodsnak nemcsak még több önbizalmat adott, hanem 1 milliárd forintnyi plusz jövedelmet is, hisz a győzelmekhez általában pénzdíj is jár, és csak becsülni lehet, hogy hány olyan tornán nyert Woods, ahol nem alakult ki valódi versenyhelyzet.
Az egyébként közgazdasággal foglalkozó kutatók szerint ez a jelenség a mindennapi munkában is felfedezhető, főleg akkor, ha valamelyik dolgozót rendszeresen kiemelnek a többiek közül, például kikiáltják a hónap dolgozójának. A kollégák úgy érezhetik, vele szemben nincs esélyük, ezért eleve csökkentett energiát fektetnek bele a teljesítményükbe - ami viszont termelési szempontból kiesést jelent a cég számára.
És hogy mi a megoldás? A tanulmány szerzői szerint a munkáltatóknak óvatosabbnak kellene lenniük a versenyhelyzetek megteremtésekor, illetve körültekintőbben kellene ösztönözniük a nem annyira kiváló dolgozókat. Az írás azonban arról nem szól, hogy az "élmunkások" hogyan élik meg, ha a többiek épp a jó teljesítménye miatt - ami alapvető munkaköri kötelesség lenne - fújnak rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06