Egy hétre eltűnt a szállodában a rúdtáncbajnok

Képek - Nem akarták tevére cserélni Pirner Almát

Az októberi rúdtánc világbajnokság fáradalmait pihente ki Egyiptomban a sztárpár, Pirner Alma és Presinszki Ákos. Utazásuk célja a pihenés és kikapcsolódás volt, így ki sem mozdultak a szálloda területéről.

Pirner Alma Egyiptomban lazított képgaléria

2011.11.23 08:29krQ

Hosszú út vezetett a hazai poledance világbajnokságig. Hazánkban idén októberben rendezték meg a fergeteges produkciókból álló versenyt, melyen páros kategóriában a magyar duett lett a győztes. Pirner Alma egy személyben volt tréner, zsűri és főszervező, a fárasztó időszak után tehát nem csoda, hogy férjével úgy döntöttek: egy hétig eltűnnek a világ szeme elől.

A páros Egyiptomot választotta úticélul, mert ott még télen is meleg van, ők pedig kizárólag a pihenésre akartak koncentrálni. Magukra zárták a szoba ajtaját, és csak egymásnak és a kikapcsolódásnak szentelték idejüket.

Végre egy hét, amikor nem kellett mással foglalkoznunk, csak azzal, hogy épp melyik oldalunkat napoztassuk. Szerencsére többet voltunk vízszintesben, mint függőlegesen, vagy fejjel lefelé lógva” – utalt Alma az év hátralévő részében végzett tevékenységükre. Talán kevesen tudják, de mindketten rúdtánccal foglalkoznak, Presinszki Ákos az egyetlen férfi itthon, aki aktívan űzi ezt a sportot.

Alma és Ákos (Fotó: krQ - A galériához KATT a képre!)


Almáék nyaralását semmi sem zavarta meg, bár nem állítja, hogy férjére ilyenkor ne vetnének szemet a külföldi hölgyek. „Ákost nagyon szeretik a nők, a szépen kidolgozott teste miatt rengetegen megnézik úton-útfélen. Elsősorban az orosz hölgyek körében örvend népszerűségnek, ők nem is rejtik véka alá, ha kiszúrják a medence mellett fekve. De egyáltalán nem vagyok féltékeny ilyenkor, sőt! Nagyon jól esik, hogy ennyien megnézik a férjemet” – mondta a szőke ciklon, aki maga is elég nagy feltűnést keltett az arab országban.

Persze, hogy megnéznek, a szőke hajam kuriózumnak számít odakint. Idén viszont úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk el a szállodát, csak egymással akarunk foglalkozni. Úgyhogy ajánlatot se nagyon kaptunk, hogy mire cserélnének el” – tette hozzá Alma, aki hazaérkezését követően újra munkába lendül.

Nem sok idő jut a köztes pihenésre, már szinte másnap indulok a kanadai turnémra, utána pedig Olaszország és Németország következik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.