Halmozottan hátrányos
Elképessssztő: két feje van az albínó kígyónak - képekkel!
Tulajdonképpen sziámi ikerpár az a kétfejű kígyó, mely a minap látott napvilágot - ilyen esetre aligha van példa.
Látott már kétfejű kígyót? Kattintson!
A kígyótojások pár napja éppen kikeltek, mikor Daniel Parker biológus észrevette, hogy az egyik tojásból két fej bújik ki. Szerinte ilyen eset 10000-ből egyszer fordul elő.
„Ez a természet furcsasága” - mondta Parker, a Brooksville melletti Sunshine Serpents vezetője. „A vadonban egy ilyen nem élné túl.”
A kígyó egy kétfejű albínó Hondurasi királysikló. Közel két méteresre nőnek meg, és fogságban akár 20 évig is elélnek. Parker elmondta, hogy a kígyófaj eredetileg Közép-Amerikában honos és nem mérgező.
A kétfejű kígyó valójában egy ikerpár, amik nem váltak külön. A legtöbb ilyen esetben a két kígyó még a tojásban elpusztul és sosem kelnek ki.
A kétfejű kígyó egészségi állapotát egyelőre nehéz megállapítani. „Még nem tudjuk pontosan, mi a helyzet a kígyón belül, és azt sem, miként formálódtak a belső szervek” - mondta el Parker.
Kapcsolódó írások:
- Képpel! Elkapták: szarvast nyelt a majd 5 méteres kígyó
- "Kígyók fején táncol" a jemeni elnök
- Összehordott a nadrágjába kígyót-békát: teknősbékát
- Közeleg az apokalipszis, de Nana anyó megmondta: túléljük
- Zengett a FISZ: kígyóztak sorok a Vörösmarty téren
- Hatalmas kozmikus kígyó "nyújtózkodik" a tavaszi égbolton
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:54 BM: minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezzük
- 11:06 A török elnök szinte teljesen átalakította kormányzatát
- 10:04 Korrupció gyanújával bíróság elé állítják a francia munkaügyi minisztert
- 9:02 Megvan az első magyar város, ahol teljes a tarifaközösség
- 8:01 Orbán Viktor: az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit
- 7:57 A Puskás Aréna környékén hamis szurkolói mezeket és sálakat vont ki a forgalomból a NAV
- 6:54 Orbán Viktor az Európa Tanács konzervatív képviselőit fogadta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06