Kivételes pech-széria: nem kellett volna elindulni
Karambol után unokástól akarták ellopni a kocsiját
Nehéz lett volna fokozni egy amerikai nő balszerencséinek sorát, akinek kocsijába előbb beleszállt egy teherautó, majd egy férfi majdnem el is lopta az autót - az 5 éves unokával együtt.
2011.09.06 15:49ma.huRosszul indult a nap Cindy Roque számára, aki unokájával indult egy kis hétvégi mókázásra, de nem értek oda: az úton hirtelen beléjük szállt hátulról egy teherautó. A járműből gázolaj ömlött az útra, az autópálya pedig pillanatok alatt romhalmazzá vált.
De ami ezután következett, arra még Roque sem számított. Miközben a rendőrök helyszíneltek, az asszony váratlanul észrevette, hogy egy férfi ül az ő kocsijában és feltűnően keresgél - mintha a gyújtást szeretné bekapcsolni, slusszkulcs nélkül.
"Mit keres itt? Kifelé az autóból!" - kiáltott rá meglepetten a jogos tulajdonos, miközben 5 éves unokája még mindig a hátsó ülésen becsatolva ült. A férfi akkor átugrott a Roque kocsija mellett álló saját járművébe és megpróbált elmenekülni, a kisgyermek élénk visítása közepette, ami még inkább feldühítette a nagymamát.
"Nem érdekelt a kocsi, de az unokámat nem hagyhattam!" - magyarázta.
A férfi nem tudta beindítani a kocsiját, ezért futva menekült, de két közelben álló mentős a nyomába eredt és rövid kergetés után el is fogták. A közelharcban megsérült a 20 éves gyanúsított keze és nyaka, ezért jelenleg a börtön helyett még a kórházban figyelnek rá, de a lopási kísérlet mellett a letartóztatással szemben tanúsított ellenállásáért is felelnie kell, valamint azért, hogy megpróbálta ellopni a rendőrtiszt fegyverét.
Roque unokája, Alexis szerencsére gyorsan túltette magát az eseményeken, és a nagymama tudja, hogy nem hagyott maradandó nyomokat a lelkében, de az eredeti tervet már törölték: "semmi másra nem vágytam, mint a nap további részében otthon maradni" - mondta a nő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06