50 éves volt a pop királya
Thriller: két éve halt meg Michael Jackson
Michael Jackson rajongói megemlékeztek a hét végén Los Angelesben a popkirály halálának második évfordulójáról.
2011.06.26 19:13MTIA rajongók virágokat helyeztek el a glendale-i Forest Lawn Memorial Parkban az énekes mauzóleumánál. Ebben a temetőben nyugszik a popénekes régi barátja, a márciusban elhunyt Elizabeth Taylor színésznő is.
Michael Jackson 50 éves korában halt meg altató-túladagolás következtében 2009. június 25-én Los Angelesben. "Jobbá akarta tenni a világot, s most, hogy elment, ez a vágy a rajongóiban él tovább" - mondta egyik tisztelője a KABC helyi televíziónak.
A Julien's aukciós ház a hét végére tűzte ki Music Icons (Zenei bálványok) című árverését. A szombat-vasárnapi aukción a Beatles, Madonna, Lady Gaga tárgyai mellett a kalapács alá kerül az a vörös dzseki is, amelyet Jackson a Thriller című klipben viselt.
A dzsekiért 200-400 ezer dollárt várnak (38-75 millió forint), a bevételt a Shambala Preserve nevű szervezet kapja, amely befogadta az énekes két bengáli tigrisét.
Los Angeles központjában a Grammy Múzeum állandó kiállítást nyitott Michael Jacksonról, amelyben többek között flitteres kesztyűje is megtekinthető.
A rajongók az interneten is megemlékeztek bálványukról: egyikük Jackson "egyedülálló és leírhatatlan szelleméről" ír, amely továbbra is egyesíti Michael megszámlálhatatlan hívét a határokon túl.
Michael Jackson halálának homályos körülményei két év után is táplálják az összeesküvés-elméleteket és a jogi csatározásokat. Személyes orvosát, Conrad Murrayt nem szándékos emberöléssel vádolják, amiért a halálát okozó, műtéti érzéstelenítéskor használt propofolt beadta neki. Az orvos elismerte, hogy beadta a gyógyszert, de azzal védekezett, hogy ezt a súlyos álmatlanságban szenvedő Jackson kérésére tette.
Az énekes testvére, LaToya inkább a gyilkosság elmélete felé hajlik. Néhány napja megjelent könyvében az énekesnő azt írta, hogy Murray doktor "csak bűnbak". A vizsgálatnak Murray doktor személyénél messzebb kell terjednie - állította a Starting Over című kötet népszerűsítő kampánya során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
- 23:51 Kétszáz programot kínál a látogatóknak a Szegedi Ifjúsági Napok
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06