Munoch Re

Kevésbé halálosak, de egyre drágábbak a természeti katasztrófák

Az egyik legnagyobb nemzetközi biztosító társaság kimutatása szerint az idei év első felében ugyan csökkent a természeti katasztrófák áldozatainak a száma, de a katasztrófák által okozott kár jelentősen növekedett a tavalyi adatokhoz képest.

2016.07.12 18:16MTI

A Munich Re nevű nemzetközi biztosító társaság tájékoztatása szerint az idei év első felében a természeti katasztrófák által okozott kár a tavalyi első félévhez képest mintegy ötödével nőtt, és elérte a 70 milliárd dollárt, ez azonban alacsonyabb az elmúlt tíz év 92 milliárdos átlagánál.

A természeti katasztrófák okozta kár az épületek és az infrastruktúra helyreállításának a költségeit tükrözi. Az alacsonyabb halálozási adat annak tudható be, hogy az idén eddig kevesebb ilyen esemény következett be a fejlődő országokban.

A biztosító a 70 milliárdból 27 milliárd kárt térít meg az idén, szemben a 15 milliárdos hosszú távú átlaggal. Az adat ugyanakkor alátámasztja a biztosítók véleményét, amely szerint a világban kevesebb biztosítást kötnek a kelleténél.

Míg a tavalyi év első felében összesen 21 ezer áldozata volt a különböző katasztrófáknak, addig ez a szám idén 3800. A biztosítás szintje a fejlődő országokban igen alacsony maradt, a nyugati országok között pedig erős különbségek vannak. Japánban két földrengés 25 milliárdos kárt okozott, amelynek a negyede volt biztosítással fedezve.

Európában a viharok és áradások 6,1 milliárdos kárt okoztak. Ennek a felét térítik meg a biztosítók. Texasban a viharok 12,3 milliárd, Kanadában az erdőtüzek 3,6 milliárd dollár kárt okoztak. Ennek háromnegyed része megtérül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.