8,3-as erősségű
Rendkívül erős földrengés rázta meg Chile fővárosát
Az épületek beleremegtek a földmozgásba, az emberek pedig az utcákra menekültek. Az első rengést perceken belül számos erős utórengés követte.
2015.09.17 07:57MTIRendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát, de sérülésekről és nagyobb károkról egyelőre nem érkezett hír.
A fővárosban az épületek beleremegtek a földmozgásba, az emberek pedig az utcákra menekültek. Az első rengést perceken belül számos erős utórengés követte, és a teljes chilei partszakaszra, illetve Perura és az egyesült államokbeli Hawaii szigetére vonatkozóan is cunamiriadót rendeltek el az illetékes hatóságok.
A földmozgás epicentruma az Egyesült Államok földtani intézetének (USGS) mérései szerint 5 kilométerrel a felszín alatt, nem sokkal a chilei partoktól, Santiagótól 228 kilométerre északnyugatra volt. A rengést jelentések szerint még az epicentrumtól mintegy 1400 kilométerre lévő argentin fővárosban, Buenos Airesben is érezni lehetett.
Chile a világ egyik leginkább földrengésveszélyes országa, 1960-ban ott történt minden idők legerősebb, a Richter-skála szerinti 9,5-ös földmozgása is. 2010-ben egy 8,8-as erősségű rengés és az azt követő szökőár több mint 500 ember halálát okozta, és 220 ezer lakóházat pusztított el.
Cunami-riadó a teljes térségben
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06