Pánik a Facebookon

Politikába és vádaskodásba süllyedtek a tenki földrengés "túlélői"

A kommentelők egy részének sikerült a legaljára lesüllyedni, míg néhány aggódó anyuka az éjjel vett gyorstalpaló szeizmológiai tanfolyamot. Rengés után úgy jó lazulni, ha halálra ijesztjük a másikat és az egészet ráfogjuk az űrzsidókra.

2013.05.19 03:28ma.hu

A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Tenk Egertől 30 kilométernyire délre fekszik, Heves és Füzesabony között, nem messze az M3-as autópályától. Az elmúlt három hónapban ez volt a harmadik földmozgás a térségben.
Április 23-án hajnalban a Richter-skála szerinti 4,8-as erősségű földrengést észleltek, amelynek epicentruma Heves város közelében volt. Mint ismeretes, egy 4,8-as földrengést követően akár még több hónapig is várhatók utórengések. Jó példa erre az oroszlányi földrengés, mely után több érezhető és százas nagyságrendű kisebb utórengés is keletkezett. A mostani, tenki földrengés az április 23-i esemény utórengésének tekinthető, tehát nem példanélküli ez a mostani eset – olvasható az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán.
Február 16-án a Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű földmozgás volt ugyanebben a körzetben, akkor sem sérült meg senki, és anyagi kár sem keletkezett.

Tömeglélektan és kommunikációelmélet

Tehát annak ellenére, hogy az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szakembere, Gráczer Zoltán a rengést követően mindent megtett, hogy a szervezet Facebook-oldalán tájékoztassa és megnyugtassa a lakosságot, a hozzászólók számon kérték, hogy miért nem tudja megmondani, pontosan mikor, hol és mekkora intenzitású földmozgás várható még – és ezt rendszeresen a fejéhez is vágták. A félősebb anyukák pedig alaposan levizsgáztatták a szakembert, kikérdezték tőle a földrengés minden mozzanatát, az elő- és utórengésektől kezdve egészen a statisztikai előfordulásokig.

A szakember hiába nyugtatgatta a kommentelőket, hogy bár van esély az újabb földrengésre, nem valószínű, hogy be fog következni, továbbá, hogy az bármilyen komoly veszélyt jelentene, az olvasók vészjóslóan a 2009-es nagy olasz földrengéssel kapcsolatos pert emlegették neki, amelyben hat kutatót és egy állami hivatalnokot gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak. A beidézett cikk hatására már volt olyan, aki el akarta hagyni otthonát, hiába jelezte Gráczer Zoltán, hogy Magyarországon évtizedek óta nemhogy haláleset, de sérülés sem történt földrengés következtében. „Az, hogy nem zárható ki egy nagyobb rengés bekövetkezte, nem azt jelenti, hogy meg is fog történni” – próbálta elmagyarázni az aggodalmaskodóknak, akikről egyre világosabbá vált a kép, hogy csupán azon versenyeznek, ki tudja jobban megijeszteni a másikat.

Boszorkányok és sorompókezelők

„Azt tudom mondani, amit eddig is mondtam: keletkezhet ezt követően komoly károkat okozó földrengés is, de kicsi a valószínűsége, annak viszont sokkal nagyobb, hogy jó ideig nem fog ilyen történni. Sajnos olyan cáfolatot nem tudok adni, hogy biztosan nem lesz most földrengés, mert ez csak egy tipp lenne, és nem tudományosan megalapozott vélemény” – szögezte le Gráczer Zoltán, mire volt aki odáig süllyedt, hogy hókuszpókusznak nevezte a tudományágat, és szerinte a szeizmológusoknak szuper állásuk van, amihez a legjobb üveggömböt használni, míg volt, aki a Tarnaszentmáriai bakterhez hasonlította a szakember fenti állásfoglalását: „mert a csukott sorompóból baj nem lehet”.

Volt, aki egyenesen azzal vádolta a szakembert, hogy tudja, mi fog történni, csak nem mondja el: ”Sajnos simán el tudom képzelni, hogy a "politika", a felsőbb vezetés esetleg eltusolna valamit” – jelentette ki. Bizonygatva igazát, többen az UFO-kutatást is felhozták példának, és szép lassan kezdtek előjönni a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletekkel a kedves hozzászólók, rabolva a szakember drága idejét és energiáját. Majd miután mindenki elálmosodott, elmentek aludni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.