Kell neki is a vezérigazgatói poszt

IMF: az izraeli jegybankelnök is jelölteti magát

Stanley Fischer, az izraeli központi bank elnöke is jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjára - közölte szombaton az izraeli pénzintézet.

2011.06.12 08:38MTI

Stanley Fischer 2005. óta vezeti a Bank of Israelt. Tavaly másodszor választották meg a pénzintézet élére, ötéves mandátumra. Korábban a világbanknál és a Citigroupnál volt vezető pozíciókban.

Fischer komoly kihívója lehet a megüresedett poszt legesélyesebb várományosának tekintett Christine Lagarde francia pénzügyminiszternek. Az izraeli bankár nagy tekintélynek örvend, országa ugyanis viszonylag jól megúszta a gazdasági világválságot. Izraelben a munkanélküliség alig haladja meg a 6 százalékot, az ingatlanpiac pedig virágzik.

Juval Steinic izraeli pénzügyminiszter közölte, hogy támogatja a bankkormányzó jelöltségét. Fischer kora azonban akadályt jelenthet a poszt elnyerésében: a bankár 67 éves, miközben az IMF 65 év aluli jelölteket fogadd el.

Az IMF előző vezérigazgatója, a francia Dominique Strauss-Kahn május 19-én lemondott, mert szexuális bűncselekményekkel gyanúsították meg.

Az IMF következő vezetőjét június 30-án fogja megválasztani a 24 tagú igazgatóság. Az érvényes szavazati eljárás szerint az európai országok és az Egyesült Államok nagyobb súllyal érvényesíthetik az akaratukat. A BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika május végén nyilatkozatban támogatták az "elavulttá vált íratlan szabályok elhagyását", miszerint az IMF vezetőjének európainak "kell" lennie.

Lagarde mellett eddig hivatalosan Mexikó állított saját jelöltet Agustin Carstens személyében, valamint a Független Államok Közössége a kazah központi bank vezetőjét, Grigorij Marcsenkót javasolja a az IMF megüresedett vezérigazgatói székébe. Aurélie Trouvé, az Attac globalizációkritikus szervezet francia társelnöke is jelöltette magát a posztra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.