A görög jegybankelnök optimista
Görögország képes törleszteni adósságát?
Az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikai döntéshozó testülete, a Kormányzó Tanács görög tagja, a görög jegybank elnöke Jeórjiosz Provopulosz megalapozatlannak nevezte azokat az aggodalmakat, hogy Görögország ne kapná meg az IMF hitel esedékes részletét, ugyanakkor elvetette az adósság bárminemű átütemezésének gondolatát.
2011.05.27 15:54MTIA Market News International lapnak adott interjúban azonban Jeórjiosz Provopulosz az ambiciózus és nagy összegű privatizációs program mihamarabbi végrehajtását sürgette a görög kormánytól. "Az a benyomásom, hogy ha magunk részét letesszük az asztalra, és ezt pár napon belül meg is tehetjük, akkor azt a másik oldal nem hagyja viszonzatlanul" - fogalmazott.
Az adósságátütemezés lehetőségéről szólva a jegybankelnök azonban kijelentette, hogy az "fertőző hatással lehet", és "mindenképpen ártana mind a görög szuverén besorolásnak, mind pedig az eurónak magának".
"Már korábban is azt mondtam, hogy Görögország a megszorítási program következetes végrehajtásával adóssága bármilyen átrendezése nélkül képes azt teljes összegben visszafizetni" - idézi a lap a görög jegybankelnököt.
Kapcsolódó írások:
- Görögország a penge élén: minden eddiginél keményebb megszorítások jöhetnek
- Simor: Magyarország felkészült a görög válsággal szemben
- Az IMF további EU-garanciák nélkül nem hitelez Görögországnak
- Meredeken leminősítette Görögországot a Fitch Ratings
- Görögország megduplázza a tervezett megszorító csomag összegét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06