Pofátlan, felháborító
Az MSZP nekimenne "a felháborító végkielégítéseknek"
Az MSZP szerint az államnak bírósági úton kell visszaszereznie a felháborító végkielégítéseket.
2011.05.09 14:29MTIKovács László, a szocialisták alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: az MSZP álláspontja az, hogy a pofátlan, felháborító végkielégítések ügyét bíróságon kell rendezni. Mint mondta, a különadóról szóló törvény benyújtásakor is úgy ítélték meg, értelmetlen egy mindenkire vonatkozó jogszabály elfogadása, amely a törvény vagy érvényes munkaszerződés alapján járó jövedelmeket is 98 százalékos adóval sújtja.
A visszamenőleges hatályú adókivetés pedig az uniós szabályokkal is ellentétes - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus elmondta: az MSZP nem támogatja, hogy a különadót újraszabályozó fideszes javaslatról a házszabálytól eltérve döntsön a parlament, és nem fogják megszavazni a Lázár János által benyújtott előterjesztést sem.
A házbizottság hétfői ülésén a szocialisták ugyanakkor támogatták az LMP javaslatát, amely adóztatás helyett munkajogi eszközökkel érné el, hogy három éven belül a jó erkölcsbe ütköző, és ezért semmis juttatásokat vissza lehessen követelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06