"Már sok a bankrendszernek"

Szász Károly: a lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja

A lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja, amely a gazdaság alaptevékenységét tartja mozgásban.

2011.05.06 12:48MTI

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke pénteken Budapesten A társasházak jogi szabályozásának problémái című, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetje által szervezett konferenciát megnyitó beszédében emlékeztetett: a 2000-es évek közepétől a lakossági hitelek döntő többségét devizában folyósították, amelyek nagy része svájcifrank-, kisebb része pedig euró-, illetve japánjen-alapú.

A 2008-ban kezdődő pénzügyi-gazdasági válság kirobbanásával azonban felszínre kerültek a problémák, így például az, amire a devizahitelesek korábban nem gondoltak - és a figyelmüket sem hívták fel rá megfelelően -, hogy az árfolyamváltozás a kamatváltozáshoz képest sokkal nagyobb, nagyságrendileg kiszámíthatatlanabb következményekkel jár - mondta.

Hozzátette, az árfolyam további romlása olyan terheket jelent a lakosság számára, amely szinte kezelhetetlen.

A PSZÁF-elnök kitért az árverezési és a kilakoltatási moratóriumra is, amely szerinte politikai szempontból ugyan vállalható, a tilalom megszüntetése ugyanakkor mégis fontos, mert a bankrendszer finanszírozásához kibocsátott jelzáloglevelek fedezete többek között az ingatlan, így ha az ingatlan nem mobilizálható, akkor nem lehet új jelzálogleveleket kibocsátani.

Szász Károly szerint az egyik legfontosabb probléma ma az, hogy a válságot követően olyan nagyfokú bizonytalanság érződik a piacon, amelynek lényege, hogy a lakossági hitelkereslet gyakorlatilag leállt. Ez az állapot hosszabb távon nem maradhat fenn - hangsúlyozta.


A konferencián Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára a fontos feladatok között említette például a bankrendszer jövedelemszerző képességének helyreállítását, amellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a portfólióromlás jövedelemcsökkentő és a bankadó nyereségcsökkentő hatása együtt "már sok a bankrendszernek", és ha a bankadó fennmarad, a bankrendszer adóssegítő, adósmentő lehetőségei szűkülnek.

A főtitkár szorgalmazta a bankrendszer sérülékenységének enyhítését is a devizaeszközök részaranyának csökkentésével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.