263,23

Erősödik a forint

Idei legerősebb árfolyamához, a tavalyi áprilisi-május eleji szinthez közelít a forint: csütörtökön délelőtt tíz óra előtt az eurót 263,23 forinton jegyezték a szerda délutáni 264,42 forint után.

2011.04.28 10:07MTI

A forint árfolyama az idén április elején járt utoljára a 263-as euró jegyzés közelében, ami a tavaly áprilisi-május eleji szintnek felel meg. A hosszú hétvégét követően kedd délután 264,47 forint, péntek délután pedig 264,89 forint volt a jegyzés.

A hétvége folyamán a zárva tartó nagy nemzetközi devizapiacokon minimális forgalom mellett 265-ös euró jegyzés környékén ingadozott a forint árfolyama. Kereskedők szerint a forint árfolyama rövid távon a 265 forintos euró jegyzés alatt alakulhat, enyhén erősödő tendencia mellett, amennyiben erről a pályáról a nemzetközi befektetői hangulatban esetleg bekövetkező kedvezőtlen fordulat le nem téríti. A dollár három éves mélypontra gyengült csütörtökre virradóra a főbb devizákból képzett kosárral szemben a nemzetközi deviza kereskedelemben, az euró ellenében pedig 1,48 felett 17 havi csúcsot érintve megközelítette az 1,5 dolláros technikai ellenállási küszöböt. Az euró szerdára virradóra 2009 decembere óta első alkalommal lépte át az 1,4700-es jegyzési határt. A dollár/euró keresztárfolyamot az EKB és a Fed által követett eltérő monetáris politika mozgatja.

A Fed elnöke Ben Bernanke a piacok által várt módon szerdán este megerősítette, hogy nem változtatnak a gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítési politikán, a 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási programot a tervnek megfelelő időrendben hajtják végre és fejezik be, és belátható időn belül nem is látják szükségét a monetáris politika szigorításának.

Ellentétben a 2008 júliusa óta az elmúlt hónapban első alkalommal kamatot emelő Európai Központi Bankkal, a Fed kitart gazdaságösztönző, laza monetáris politikája mellett.

A dollárral szembeni kamatprémiuma az idén már több mint tizenegy százalékos erősödéshez juttatta az eurót. A dollárt csütörtök reggel 177,41 forinton jegyzik 1,4838 dolláros euró árfolyam mellett a szerda délutáni 180,19 forint és 1,4684 dollár után. A svájci frank jegyzése 203,60 forint 204,97 forint után, száz japán jen jegyzése pedig 217,31 forint 218,75 forint után.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.