22 igen, 4 nem

Forint vs. euró: vita az Alkotmányba foglalt nemzeti fizetőeszközről

Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának keddi ülésén vita alakult ki Baja Ferenc szocialista országgyűlési képviselő és Rogán Antal fideszes bizottsági elnök között az Alkotmányba foglalt forintról, mint nemzeti fizetőeszközről.

2011.04.26 15:14MTI

Nemcsak a gazdaságpolitika, de a monetáris politika mozgásterét is meghatározza ez a döntés, ezért indokolt lett volna előzetesen vitára bocsátani a gazdasági bizottságban - vetette fel Baja Ferenc.

Mivel ez elmaradt, jó lenne róla - közjogi és pénzügyi szakemberek bevonásával - utólag is gazdaságpolitikai konzultációt és vitát folytatni - javasolta az MSZP képviselője. Rogán Antal válaszában elmondta: az Alkotmány vitája rögzített parlamenti keretek között zajlott, ahol az ellenzéknek módja lett volna kifejteni véleményét. Hozzátette: a forint, mint nemzeti fizetőeszköz Varga Mihály államtitkár javaslata alapján került be az Alkotmány szövegébe. A Fidesz bizottsági elnöke arra is utalt, hogy 2002-ben Magyarország közelebb állt a konvergencia kritériumok teljesítéséhez, azaz az euró bevezetéséhez, mint 2010-ben, ráadásul az Európai Unió által készített versenyképességi paktum tovább szigorítja az euró övezethez csatlakozás feltételeit.

Rogán Antal emlékeztetett arra is, hogy Magyarország 2004 óta áll a túlzott deficit eljárás alatt.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára indokolta néhány mondattal azt a kormány által jegyzett törvényjavaslatot, amely a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosítását tartalmazza. A gazdasági és informatika bizottság 22 igen és 4 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak nyilvánította a törvényjavaslatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.