Nőtt a érő halálos kimenetelű balesetek száma
A biciklisek alig 10 százaléka köt felelősségbiztosítást
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. vasárnapi közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a biciklisek alig 10 százaléka köt felelősségbiztosítást magára és a járművére, miközben ma kétszer annyian kerekeznek a hétköznapi forgalomban is, mint négy évvel ezelőtt.
2011.04.24 17:00MTIA biztosítási társaság szerint miközben a kifejezetten a kerékpárosokra szabott hazai felelősségbiztosítási kínálat egyelőre elmarad a nemzetközi gyakorlattól, nőtt a bicikliseket érő halálos kimenetelű balesetek száma is.
A közutakon tavaly összesen 92, az idén pedig eddig már 19 kerékpáros halt meg, de minden közlekedési baleset ötödében biciklis is érintett - derül ki a biztosítási alkusz cég összegzéséből. Húsvétkor különösen sokan kerekeznek, mert sajnos úgy gondolják, hogy ezt néhány kupica pálinka után is megtehetik - olvasható a közleményben.
A biciklisek számának robbanásszerű növekedését a CLB szerint a hazai biztosítók nem túl nagy ütemben követték, egyelőre szerény a kerékpárosokra szabott komplex kínálat.
Egy országos rendőrségi statisztika szerint tavaly több mint 16 ezer, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset volt, ebből 3 ezer 500 esetben volt érintett kerékpáros is, és ezek felét maguk a biciklisek okozták - idézte az ORFK korábbi közlését a közlemény.
A közlemény szerint az ittasan balesetet szenvedett kerékpározók aránya 2010-ben 26,7 százalék volt, ami növekvő tendenciát mutat, ugyanis ez a mutató 2009-ben még 20,5 százalék, míg 2006-ban mindössze 16,7 százalék volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06