Belementek a közösbe
Egy kézbe kerültek a közmédiumok értékesítési feladatai
A jövőben egyetlen szervezet látja el a közmédiumokat tömörítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) értékesítési feladatait.
2011.03.03 16:13MTISchatz Péter hangsúlyozta, hogy a párhuzamosságok felszámolásával a korábbinál hatékonyabban és átláthatóbban értékesíthetik az alaphoz tartozó négy televízió, hét rádió, valamint nyolc újmédiás és két print orgánum felületét.
Kiemelte: a közmédiumok egyesülésével, illetve az egyes csatornák egyértelmű tematizálásával minden eddiginél erősebb szolgáltatás jelenhet meg a médiapiacon, amit a különböző ügynökségek is kényelmesebben érhetnek el, hiszen elegendő lesz egy kapcsolattartóval egyeztetniük a korábbi négy helyett.
Az MTVA Sales House vezetője megjegyezte továbbá, hogy az új szervezet kapacitásértékesítéssel, vagyis például a közmédiumok éppen kihasználatlan erőforrásainak ideiglenes bérbeadásával, illetve az eddig kiaknázatlan piaci lehetőségek felkutatásával is foglalkozik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06