Alkot, perel, békéltet

Rendeletalkotási jogot kapott a PSZÁF: bővül a felügyelet jogköre

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a jövőben rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekének védelmében közérdekű pert indíthat, illetve békéltető testületet is működtethet a főhatóság.

2011.01.02 08:18MTI

A PSZÁF a főhatóságra vonatkozó új törvény értelmében javaslatot tehet jogszabályok megalkotására és véleményezési joggal rendelkezik a pénzügyi rendszert érintő döntések és jogszabályok előkészítése során. A parlament a múlt év decemberében elfogadott törvénymódosítás során rögzítette, hogy a PSZÁF feladatai ellátása során együttműködik a jegybankkal, a Gazdasági Versenyhivatallal, illetve az általa felügyelt szervezetek, vagy személyek ellenőrzését ellátó más hatóságokkal.

A felügyelet olyan fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott költségvetési szerv, amelynek költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez, kiadási és bevételei főösszegeit kizárólag az Országgyűlés csökkentheti. A felügyelet látja el a magyarországi hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a lakástakarék-pénztárak, a magánnyugdíj-pénztárak, a jelzáloghitel-intézetek felügyeletét. A PSZÁF felügyeli a biztosító társaságokat és a biztosítási piacon tevékenykedő cégeket, a biztosítási alkuszokat, a befektetési vállalkozásokat és az árutőzsdei szolgáltatókat, valamint az általuk végzett tevékenységet, a viszontbiztosítókat, a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó cégeket és intézményeket, emellett a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. felügyeletét is ellátja.

A PSZÁF elnöke a főhatóság tevékenységéről a tárgyévet követő május 31-ig számol be az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre tájékoztatást ad az Országgyűlés ilyen feladatkörrel rendelkező bizottságának. A PSZÁF elnökének kinevezésével kapcsolatban a törvény rögzíti: a felügyelet elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök hat évre nevezi ki.

A felügyelet két alelnökét - a felügyelet elnökének javaslatára - a miniszterelnök hat évre nevezi ki, az úgynevezett Pénzügyi Békéltető Testület elnökét a felügyelet elnöke nevezi ki hat évre. A felügyelet elnökét annak akadályoztatása esetén az általa kijelölt alelnök helyettesíti. (A Pénzügyi Békéltető Testület fogyasztóvédelmi feladatokat lát el, vitás ügyeket próbál rendezni a bankok és az ügyfelek között.)


A főhatóságról szóló új törvény az úgynevezett Pénzügyi Stabilitási Tanács tevékenységéről is rendelkezik. A Pénzügyi Stabilitási Tanács célja, hogy tevékenységével összhangot teremtsen a pénzügyi közvetítő rendszerben működő intézmények egyedi kockázatait felügyelő mikro-prudenciális felügyelet, valamint a pénzügyi rendszer egészét veszélyeztető rendszerkockázatokat figyelemmel kísérő makro-prudenciális felügyelet között.

A Pénzügyi Stabilitási Tanács a PSZÁF elnöke, az MNB elnöke és a pénz-, tőke- valamint a biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter alkotta háromfős konzultációs testület, amely a pénzügyi közvetítő rendszer egészének stabilitása érdekében információkat oszt meg, a pénzügyi rendszer egészét érintő stratégiai szabályozási, kockázati, valamint egyéb elvi kérdésekben tanácskozik és szükség esetén állást foglal. A pénzügyi rendszer egészének stabilitását érintő bármely állásfoglalásuknak egyhangúlag kell megszületnie.

A Pénzügyi Stabilitási Tanács feladata, hogy a pénzügyi stabilitási célok érdekében folyamatosan figyelemmel kísérje a hazai pénzügyi rendszer egészének és a pénzügyi piacoknak a stabilitását, számba veszi a rendszert potenciálisan veszélyeztető, illetve a pénzügyi folyamatok által generált kockázati tényezőket.

A Pénzügyi Stabilitási Tanács elnöki tisztét évenként felváltva a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter, a PSZÁF elnöke, valamint az MNB elnöke tölti be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.