Új támogatási formát vezetne be
Horváth Csaba lakáshitel-támogatást vezetne be Budapesten
A bajba jutott budapesti lakáshitelesek megsegítésére új támogatási formát vezetne be a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője. Horváth Csaba előterjesztésében idén és jövőre összesen tízmilliárd forintot biztosítana a célra; a javaslatról szerdán dönthet a fővárosi testület.
2010.12.09 14:15MTIA budapest.hu-n olvasható, az ellenzéki képviselő által jegyzett előterjesztésben az alap létrehozását Horváth Csaba azzal indokolta, hogy Budapesten mintegy 400 ezer otthon esetében okoz jelentős gondot a törlesztőrészletek növekedése, és már 60 ezer olyan család van, amely 90 napnál régebben nem tudja fizetni a havi részleteket.
Horváth Csaba azt írta: javaslatuk megakadályozza, hogy egyetlen budapesti otthon is veszélybe kerüljön, egyetlen budapesti család is az utcára kerüljön.
A javaslat garantálná azt is, hogy a lakások tulajdonjogát a családok megtarthatnák. A frakcióvezető az idei évre 2,5, míg jövőre 7,5 milliárd forintot javasol a lehetőséget megteremtő rendelet végrehajtásához.
Az alapból "a kilakoltatás elkerüléséhez szükséges, elmaradt törlesztőrészletek kifizetésére igényelhetnek visszatérítendő támogatást" a rászoruló fővárosiak.
Horváth Csaba az új támogatási forrást az idei évre a hétéves fejlesztési terv céltartalékából fedezné, míg a jövő évre szükséges 7,5 milliárd forint forrás bemutatását Tarlós István főpolgármestertől kéri.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06