Lélektani határok és tőzsdei kopp

Csökkent a BUX a héten, de 5.000 forint fölé került az OTP

A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei az OTP és az Egis kivételével több mint egy százalékkal estek a héten, az OTP papírok ugyanakkor a hét utolsó kereskedési napjára 5.000 forint fölé kerültek.

2010.09.26 08:19MTI

A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten jelentősen, 369,14 ponttal, 1,59 százalékkal csökkent, 22.850,10 ponton zárt pénteken. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.623,01 ponttal, 7,6 százalékkal áll magasabban.

A heti részvényforgalom 69,14 milliárd forint volt, míg az előző héten 91,11 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az összforgalom közel 56,76 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki.

A Mol 24,72 százalékkal, a Richter 5,78 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 4,18 százalékkal részesedett.

A hét első kereskedési napján alacsony fogalom és érdektelenség jellemezte a magyar börzét, amelyre a pozitív amerikai és európai befektetői hangulat sem hatott. Ennek eredményeképpen a BUX - alulmúlva mind a közép-kelet-európai régiós, mind a többi európai indexet - 0,71 százalékos csökkenéssel, 23.055,39 ponton zárt.


A piac kíváncsian várta Fed nyíltpiaci bizottságának keddi kamatdöntő ülését, illetve az azt követő kommentárt. A magyar papírok továbbra szűk sávban mozogtak, és nem is érkezett olyan hír, amely kilendíthette volna az indexet ebből, így a BUX ismét csökkenéssel zárta a napot.

Elemzők ugyanakkor kiemelték a forint erősödését, és jó jelnek tartották, hogy a forint annak ellenére erősödött, hogy az ír kötvények kockázati hozamfelára megugrott, hétfőn rekordot döntött, 4 százalék fölé emelkedett.

A Fed aztán az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és nem jelentett be újabb intézkedést sem, ugyanakkor újabb monetáris stimulust helyezett kilátásba. A hírre ismét emelkedett az arany ára, és a kötvénypiac is fellendült, a jó hangulatot a részvénypiacok mégsem tudták lekövetni.

A hét további részében az érkező negatív makroadatok és az ír gazdasággal kapcsolatos aggodalmak is a gyengülés felé húzták a piacokat. Az amerikai fogyasztó bizalmi indexben és az európai feldolgozóipari aktivitást előrejelző adatokban a vártnál nagyobb visszaesés mutatkozott, az Egyesült Államokban pedig újra nőtt a munkanélküliségi segélykérelmet benyújtók száma.

Csak a lakáspiacról érkeztek vártnál jobb hírek: a megkezdett házépítések és a kész házak eladásainak volumene is növekedést jelzett.

A negatív nemzetközi hangulatban csütörtökön alacsony forgalom mellett - az európai piacokhoz hasonlóan - ismét mínuszban zárt a BUX, a befektetők a nyitástól kezdve "takarékon" voltak, inkább a kockázatkerülés volt a jellemző, és az Írországgal kapcsolatos aggodalmakra délelőtt a Mol és az OTP árfolyama is csökkent.

Csütörtökön kiderült, hogy továbbra is recesszióban van az ír gazdaság, a második negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest. Pénteken ismét optimista hangulat uralkodott el a piacokon, ennek megfelelően a BUX is emelkedni tudott. Az OTP-nek pénteken sikerült az 5.000 forintos lélektani határ fölé kerülnie. A bankpapír 2,31 százalékos erősödéssel, 5.040 forinton zárta hetet.

A Mol a héten 4,42 százalékkal gyengült, 20.740 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. A Magyar Telekom részvények ára 1,45 százalékkal 680 forintra csökkent. A Richter árfolyama 2,77 százalékkal 47.400 forintra csökkent.

Az Egis jelentős, 4,59 százalékos erősödéssel, 21.755 forinton fejezte be a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 49,13 ponttal, 2,37 százalékkal 2.122,24 pontra emelkedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.