13. havi bérüket kérik szépen vissza
A lenyúlt bérüket követelik a pedagógusok
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt szeretné, ha azt az egyhavi illetményt, amit a pedagógusoktól a 13.havi bér megszüntetésével elvettek, minél előbb visszapótolná a kormány.
2010.08.30 14:04MTIKerpen Gábor, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, ez mintegy nyolcszázaléknyi bért jelent, aminek visszapótlásához közel 30 milliárd forintra lenne szükség.
Mint kifejtette: nem számítanak arra, hogy erre még idén sor kerülhet, de a 2011-es költségvetéstől szeretnék, ha megvalósulna a visszapótlás.
Mendrey László elnökségi tag kiemelte: mindenképpen szeretnék, ha a kormányzati ciklus végére a pedagógusok bére elérné az értelmiségi átlagbért, ami 300-305 ezer forint.
A kezdő pedagógusok jelen pillanatban nem kapnak bruttó 130 ezer forintot, míg az átlagkereset 160 ezer forint.
Kerpen Gábor kiemelte: azt ugyanakkor nagyon nem szeretnék, ha csak a kezdő pedagógusok bére nőne, ugyanis átlagosan nagyon alacsonyak a keresetek. Ezért mindenkire kiterjedő béremelésre van szükség.
A PDSZ hosszú távú igénye, hogy a pedagógusok bérének vásárlóértéke érje el az uniós átlagot. Ez két és félszeres emelést jelentene. Az érdekvédelmi szervezet elnöke szólt arról is, hogy minél előbb vissza kell forgatni a közoktatásba annak a több mint 100 milliárd forintnak a jelentős részét, amit még az előző kormány elvont a rendszerből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06