Jövőre elkészül a Levendula-ház
Látogatóközpont épül Tihanyban 340 millió forintos beruházással
Új látogatóközpont épül Tihanyban a Belső-tó partján, a beruházás teljes költsége 340 millió forint és a tervek szerint jövő áprilisra elkészül - mondta az MTI-nek Balogh László, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója.
2010.08.08 16:00MTIBalogh László elmondta, hogy a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán a beruházáshoz 85 százalékos támogatást, azaz 290 millió forintot nyertek, a fennmaradó 15 százalékos önrészt a Vidékfejlesztési Minisztérium biztosítja. Az összesen 650 négyzetméteres épület energiaellátását víz-hőszivattyús rendszerrel és napkollektorral biztosítják, helyet kap benne egy 100 fős előadóterem három interaktív kiállítással. A kiállítások a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeit, a 2003-óta Európa-diplomás tihanyi gejzirites földfelszínt és a helyi levendulatermesztést mutatják majd be - ismertette az igazgató. Tósoki Imre, Tihany polgármestere elmondta: már 2003-ban kötelezettséget vállaltak a látogatóközpont megépítésére, ez volt ugyanis az Európa-diploma egyik feltétele. A beruházás a településnek új funkciót ad, az épület ökoturisztikai centrum lesz. Az épületet Tihany jellegzetességéről Levendula-háznak nevezik el, és a látogatók megismerkedhetnek majd a levendula termesztésével, lepárlásával és a levendulaolaj készítéssel. "Már jövőre szeretnénk látogatókat fogadni a Levendula-házban, mert az épület a nemzeti parkban túrázókat fogadja, a település és a park kapuja lesz; és innen irányítjuk tovább a vendégeinket" - mondta a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06