A Repülőtér tovább bővíti szolgáltatásait
77 város érhető el közvetlenül a budapesti repülőtérről
Hetvenhétre nőtt a budapesti repülőtérről közvetlenül elérhető városok száma július 26-ától, hétfőtől - tudatta a Budapest Airport az MTI-vel.
2010.07.28 13:45MTIA BA közleménye szerint Budapestről a legújabb célállomás a dél-olaszországi üdülőhely, Bari repülőtere.
A járatnyitáshoz kapcsolódó másik fejlemény, hogy mostantól újabb, sorrendben negyedik Airbus A 320-as üzemel a budapesti bázisról a Wizz Air színeiben, amely kizárólag ezt az egy típust használja.
Jelenleg már 40 ország 88 repülőterére lehet átszállás nélkül eljutni Magyarország legnagyobb légikikötőjéből.
Az idén jött létre a közvetlen légi összeköttetés a finnországi Turku, az olaszországi Bari, Catania és Pisa, valamint a németországi Hannover és Hahn repülőterével - olvasható a közleményben.
A hat új desztináció közül egyet a német Germanwings, ötöt pedig a magyar hátterű Wizz Air nyitott.
A közleményben Jost Lammers, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója kiemeli: nagyon jó jel, hogy nő a kereslet a légiközlekedésben, ez ugyanis azt jelzi, hogy a vásárlók bíznak a jövőben.
A BA tájékoztatása szerint a repülőtér bővíti szolgáltatásait: jelenleg is épül Közép-Európa legnagyobb repülőtéri beruházása, a SkyCourt névre keresztelt utascsarnok a 2-es terminálon.
A rendkívüli építészeti megoldásokat felvonultató új épület jelenlegi áron mintegy 75 milliárd forintba kerül, építése során több mint ezer embernek ad munkát.
Beüzemelése után pedig több száz új munkahelyet teremt a környékbelieknek, és jelentős adóbevételhez segíti a repülőtér mellett fekvő Vecsés és a budapesti XVIII. kerület önkormányzatát - olvasható a BA közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06