Felfüggesztették az OTP papírok kereskedését

A tőzsedpánik odapörkölt az OTP-nek!

Az Európa-szerte terjedő pánik és bizonytalanság elsősorban a bankpapírokat gyengítette, és ennek köszönhető az OTP árfolyamának keddi esése is.

2010.05.25 20:20MTI

Az OTP több mint 10 százalékos esése húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1001,73 pontos, 4,62 százalékos csökkenéssel, 20.679,55 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 44,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az OTP papírok kereskedését fel is kellett függeszteni délután 10 százalékot meghaladó árfolyamcsökkenés miatt. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője elmondta: a keddi meredek esést elsősorban a spanyol bankrendszer körüli bizonytalanságok váltották ki, a BUX 4,62 százalékot esett, míg az európai indexek jelenleg körülbelül 2 százalékos mínuszban vannak.

A hétvégén a spanyol jegybank kénytelen volt mentőövet dobni a CajaSurnak, és átvenni a kereskedelmi bankot, amelynek egyesülési tárgyalásai az Unicaja bankkal zsákutcába jutottak. Elemzők szerint a jegybank lépését újabb átvételek követhetik, ha a kisbankok nem mutatnak nagyobb egyesülési kedvet. A CajaSur 550 millió és 2 milliárd euró között kaphat - lapjelentések szerint - az állami újratőkésítési alapból.

Az üzletkötő szerint az emiatt Európa-szerte terjedő pánik és bizonytalanság elsősorban a bankpapírokat gyengítette, és ennek köszönhető az OTP árfolyamának keddi esése is. Sőre Balázs szerint szerdán a délelőtti kereskedésben ismét eshet a BUX, de a lejtmenet délután már megtörhet. Hangsúlyozta: kirajzolódni látszik egy lefelé irányuló trend a piacokon, amelyből lehet ugyan "visszapattanás" - átmeneti erősödés - , azonban a hangulat továbbra is negatív.

Háda Bálint, a QUAESTOR Zrt. vezető elemzője hasonlóképpen vélekedett, és kiemelte: az elmúlt két hétben megszakadt a tavaly márciusban indult emelkedő trend, azonban az, hogy a trend át is fordul-e, csak később - valószínűleg ezen a héten - dől el. Ha a Mol papírok 16.500-17.000 forint alá esnek, akkor további esés kezdődhet, ugyanez a szint az OTP-nél 5.000 forint - mondta Háda Bálint. A szakértő hozzáfűzte: a kedden érkező makroadatoknak kevés hatásuk volt a kereskedésre, és a továbbiakban is jellemző lehet.

A Mol 495 forinttal, 2,84 százalékkal 16.905 forintra csökkent, 5,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 620 forinttal, 10,46 százalékkal 5.310 forintra esett, forgalmuk 34,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,79 százalékkal 660 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 310 forinttal, 0,77 százalékkal 39.995 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Az Egis 128,0 millió forintos forgalom mellett 1000 forinttal, 5,07 százalékkal 18.705 forintra csökkent.

A BUMIX 1.929,02 ponton zárt kedden, ez 74,26 pontos, 3,71 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában a határidős termények közül az euro- és a takarmánybúza ára két-két, a takarmánykukoricáé pedig három lejáratra emelkedett, a többi termény ára nem változott. Az euro búza ára augusztusra 400 forinttal 29.000, szeptemberre 950 forinttal 29.200 forintra nőtt kedden. A takarmánykukorica júliusi ára 200 forinttal 36.500 forintra nőtt, a novemberi ár 500 forinttal 33.000, a jövő márciusi ár pedig 300 forinttal 34.000 forintra emelkedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.