Garázsban nyomták az ipart

Egymilliárdos számlagyárat számoltak fel a pénzügyőrök Pécsett

Egymilliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat egy pécsi garázsban "üzemelő" számlagyár, amelyet a napokban számolt fel a vám- és pénzügyőrség. A bűncselekménnyel gyanúsított férfit a Pécsi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

2010.02.17 10:04MTI

A vámnyomozók bűnügyi információk alapján tartottak házkutatást a garázsban, ahol nagy mennyiségben foglaltak le bélyegzőket, számlatömböket, valamint a számlagyár működésére vonatkozó egyéb bizonyítékokat - mondta Bus Szilvia, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Parancsnokságának sajtófelelőse szerdán az MTI-nek.

A későbbi házkutatások, adatgyűjtések eredménye igazolta, J. I. pécsi lakos az elmúlt három év során csaknem száz gazdasági társaságnak nyújtott segítséget azzal, hogy nem létező, vagy korábban megszűnt, illetve felszámolás alatt álló gazdálkodók nevében fiktív költségszámlákat állított ki.

Ezekkel a vevők jogellenesen csökkentették fizetendő adójukat. A számlagyár nagyságát jellemzi, hogy az elkövető huszonegy gazdasági társaság nevében, több mint egymilliárd forint értékben töltött ki fiktív számlákat, amelyek felhasználásával a befogadó cégek csaknem 200 millió forinttal rövidítették meg a központi költségvetést - közölte a vám- és pénzügyőrség illetékese.

A gyanúsított - tudomást szerezve a nyomozásról - elrejtőzött a hatóságok elől. Csaknem kéthónapos bujkálása során folyamatosan a tanúk befolyásolására törekedett, alkalmanként meg is fenyegette őket. Volt, akinek éles lőszert küldött.

A vámnyomozók végül a pécsi köztemetőben fogták el. A pénzügyőrség különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás és magánokirat hamisítás elkövetésének megalapozott gyanújával az elkövetőt őrizetbe vette, majd a Pécsi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Ha bűnössége bebizonyosodik, a bíróság akár nyolc év szabadságvesztéssel is sújthatja. A bűncselekménnyel okozott kár megtérülése érdekében a hatóság eddig 80 millió forintot zároltatott a számlákat befogadó cégek bankszámláin, s a nyomozás következő szakaszában további, hasonló intézkedések várhatóak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.