21.667,39

Reszkető alkarok: gyengültek a részvények az elmúlt héten

Gyengültek a részvények az elmúlt héten, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 3,92 százalékkal csökkent, a BUX 21.667,39 ponton zárt pénteken, 884 ponttal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.

2010.01.24 08:33MTI

A 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél 440 ponttal, 2,07 százalékkal magasabban áll az index. A részvénypiac forgalma 105,4 milliárd forint volt az elmúlt héten, az előző heti 167,6 milliárd forint után. Az összforgalom 62 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki, a Mol 22 százalékkal, a Magyar Telekom közel 5 százalékkal, a Richter 7 százalékkal részesedett a teljes forgalomból.

A múlt héten megtörni látszott az optimizmus a részvénypiacokon. A tőzsdeindexek elsősorban annak hatására kezdtek esni, hogy Kínában ismét napirendre került a hitelkihelyezések szigorítása. Ehhez társult az amerikai elnök programja a kereskedelmi bankok és más pénzintézetek méretének és kockázatvállalásának korlátozására. A profitrealizálásokhoz hozzájárultak az amerikai nagybankok negyedik negyedéves jelentései is, amelyek ugyan nem lettek rosszak, de pozitív meglepetést sem okoztak.

A piaci elemzők szerint az utóbbi hónapok határozott optimizmusa után a fordulat jeleit mutatják a részvénypiacok.

Bár kifejezett trendforduló még nem látszik, de mindenesetre változékonnyá vált a befektetői hangulat, és a várakozások szerint a következő időszakban tovább növekedhet a piacok volatilitása.

A BÉT vezető részvényei gyengüléssel zárták a hetet.

A Mol részvények ára 3,23 százalékkal 18.000 forintra csökkent. Az OTP árfolyama 3,88 százalékkal 5.825 forintra esett.

A Magyar Telekom 3,95 százalékos veszteséggel, 706 forinton zárta a hetet. A Richter árfolyama 4,53 százalékkal 41.000 forintra, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 3,4 százalékkal 18.450 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 39 ponttal, 1,91 százalékkal 2.005 pontra csökkent.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.