A pénzügyminiszter megkoronázza az elmúlt évet

Oszkó rettentő elégedett a 2010-es büdzsé-javaslattal

A kormány elmúlt években végzett takarékossági és hatékonyságjavító intézkedéseinek megkoronázása a 2010-es költségvetési törvényjavaslat - mondta a pénzügyminiszter kedden a parlamentben, az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában.

2009.10.06 11:34MTI

Oszkó Péter kijelentette: folytatni kell a kormány által megkezdett gazdasági és pénzügyi politikát, aminek már látszanak az eredményei.

A kormány óvatos előrejelzése alapján legkorábban 2010 második felében fordulhat növekedő pályára a gazdaság, ugyanakkor az év egészében még 0,9 százalékos GDP visszaesés várható elsősorban a 2009-ben meghozott fiskális kiigazító intézkedések lakossági fogyasztásra gyakorolt hatása miatt - fejtette ki a tárcavezető.

Hangsúlyozta: az inláció az év második felére várhatóan 2-3 százalékra süllyed, ugyanakkor a kormány éves szinten még 4,1 százalékos inflációra számít.

A pénzügyminiszter prognózisa alapján a magyar államadósság a jövő év elején érheti el a csúcsát, a hiány a gazdasági teljesítmény 0,9 százalékos csökkenése miatt a GDP bruttó 79,2 százaléka lehet 2010-ben. Oszkó Péter megjegyezte: az ország kinnlevősége még így is az Európai Unió 27 tagországának 79,4 százalékos átlaga alatt marad jövőre.

Hozzátette: kizárólag konzervatív előrejelzések alapján lehet felelősségteljes költségvetést készíteni. A kormány ezért 79 milliárd forintos stabilitási tartalékot, 57,3 milliárd forintos általános tartalékot, valamint 50 milliárd forintos kamatkockázati tartalékot hozna létre a jövő évi költségvetésben.
Oszkó Péter úgy látja, komoly gazdaságfehérítő hatása lehet annak, hogy Magyarország a válság idején 700 milliárd forintos teherátcsoportosítást tervez a munkát terhelő adókról a fogyasztást és vagyont terhelő elvonások irányába.

A kabinet a válság elhúzódó hatásai miatt ugyanakkor még jövőre sem számol a foglalkoztatás bővülésével, a vállalkozások ugyanis várhatóan csak az új megrendelések beérkezése után kezdik ismét növelni dolgozóik számát. A közszférában ezzel együtt jövőre is az elmúlt hónapokban tapasztalt munkahelyteremtés maradhat a legfontosabb feladat az Út a munkához program folytatása, illetve a közszolgálati létszámstop megtartása mellett - mutatott rá Oszkó Péter.

A pénzügyminiszter szerint a költségvetésben található megszorítások nem fűnyíróelv szerűek, hiszen abban komoly gazdaság- és társadalompolitikai prioritások érvényesülnek, amit a közbiztonság növelését célzó lépések 22 milliárd forinttal nagyobb támogatása is mutat. A gazdasági válság hatására ugyanakkor 2009-2010-ben 7,5 százalékkal csökken a GDP, aminek következtében a központi költségvetésnek jelentős bevételkieséssel kell szembenéznie.

A kormány saját magán hajtja végre a legnagyobb arányú, éppen ezért mintegy 7 százalékos, 150 milliárd forintos megtakarítást a jövő évi költségvetésben. A kabinet 2010-ben 400 milliárd forinttal kevesebb bevétellel számol a gazdaság mintegy 1 százalékos visszaesése miatt. A jövő évi büdzsé ezért az önkormányzatok számára - a központi költségvetési szervek megtakarításánál kisebb -, 6,7 százalékos spórolást ír elő, ami legfeljebb 120 milliárd forintos elvonással jár - húzta alá a tárcavezető.

Oszkó Péter egyértelmű elvárásnak tartja továbbá a közösségi közlekedés hatékonyabb, illetve magasabb színvonalú működésének garantálását is, ami 2010-ben 40 milliárd forintos megtakarítást tesz szükségessé az ágazatban.
A pénzügyminiszter bejelentette: jövőre megszűnnek azon hazai fejlesztési források, amelyek céljai uniós forrásból is megvalósulhatnak. A költségvetési tervezet ugyanakkor garantálja az uniós pénzek teljes egészében történő felhasználását, ami így 900 milliárd forintos nagyságrendben biztosít pályázati forrást a magyar vállalkozások számára. - fűzte hozzá a tárcavezető.

Megjegyezte: a társadalombiztosítási alapok közül a legnagyobb kiadási előirányzatot a nyugellátási kiadások adják jövőre, az ezekre fordított összeg 2902,5 milliárd forintra rúg. A 2010-re tervezett előirányzat tartalmazza a januári, 4,1 százalékos inflációval megegyező mértékű nyugdíjemelést, valamint a 2-4 százalékos nyugdíjkorrekciót is.

Gyógyító-megelőző ellátásokra 719,6 milliárd forint jut 2010-ben, ami mintegy 5,1 milliárd forinttal több a megelőző év várható kiadásánál. A gyógyszertámogatásra fordítható kiadások tervezett összege 345,4 milliárd forint, ami minimálisan szintén több a 2009. évinél - fűzte hozzá Oszkó Péter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.