Még mindig változó a hangulat

Egy éve omlott össze a világgazdaság

Bár a világ tőzsdéi fél éve szinte megállás nélkül száguldanak, megközelítve az egy évvel ezelőtti Lehman Brothers csőd közeli szinteket, az Equilor Befektetési Zrt. szakértői szerint a világgazdaság állapota még közel sincs olyan állapotban, hogy a mostani pozitív hangulatból messzemenő következtetéseket lehessen levonni.

2009.09.16 11:09ma.hu

Túl azon, hogy a tőzsdék általában a jövőt árazzák, és a múlttal kevésbé foglalkoznak, a hónapok óta tartó részvénypiaci száguldásból félrevezető következtetéseket lehet levonni.

A szakértők szerint a töretlen optimizmus előbb, vagy utóbb halványulni fog és az amúgy is szokásosan borúsabb őszi napok akár jelentősebb korrekciót is hozhatnak.

A szakértők szerint egy biztos: a részvénypiacon a vételi pozíciók egyre nagyobb kockázattal járnak, így az ügyfeleiknek a biztonságosabb, elsősorban kötvényjellegű befektetéseket ajánlják.

A magyar állampapírok még mindig kedvező hozamokkal rendelkeznek, miközben a vállalati kötvények a részvényeknél alacsonyabb kockázat mellett kínálnak attraktív hozamokat.

Az Equilor Befektetési Zrt. egy évvel az amerikai Lehman Brothers csődje után arra kereste a választ, hogy az elmúlt félévben kialakult látszólag felhőtlen befektetői optimizmus meddig hajthatja a tőzsdeindexeket, azok elérhetik-e az egy évvel ezelőtti magasságokat.

Az Equilor elemzői szerint hasonló hangulat alakult ki a piacokon, mint az év elején, csak fordított irányban: miközben januárban mindenki arra kereste a választ, hogy hol lehet a piacok alja, aközben most mindenki arra próbál jó választ adni, hogy hol és mikor lehet a teteje.

Mindenesetre sokat elárul például a magyar tőzsdén jegyzett részvények árazásáról, hogy a legtöbb elemzőház 12 hónapos célárai már alacsonyabb szinten vannak, mint a jelenlegi tőzsdei árszint.

Az elmúlt hónapokban az Equilor elsősorban már a profit realizálását, és egyre inkább a konzervatív, a negatív hangulat esetén értékálló befektetéseket javasolja ügyfeleinek.

Ezen befektetések közé tartoznak a még mindig attraktív hozammal rendelkező magyar állampapírok és a vállalati kötvények.

A szakértők szerint az euró középtávon a 265-290 forintos sávban mozoghat, míg a dollár tartósan gyengülhet.

Az árupiacon az Equilor szerint az élelmiszer- és energiahordozó árak emelkedni fognak a természetes kereslet növekedésével párhuzamosan.

A földgáz esetében ezt a keresletet az észak-amerikai és európai fűtési szezon kezdete, a gabonafélék esetében a jelenlegi eladói nyomás csökkenése indíthatja el.

Az elmúlt egy év történéseit vizsgálva, Szécsényi Bálint, az Equilor ügyvezető igazgatója szerint, a tőke- és pénzpiacok hangulata, attitűdje három részre bontható (lásd grafikon).

A Lehman Brothers csődjét követő hónap lényegében arról szólt, hogy a befektetők úgy gondolták, "nincs többé" hitelpiac, ami beláthatatlan következményekkel járt volna a hitelekkel teletömött világgazdaság számára.

Ez meg is látszódott a tőzsdei indexek mozgásán, hiszen évtizedek óta nem látott mértékű esések voltak tapasztalhatóak.

Ezt követően a tőzsdeindexek további szakadása kíséretében, a válság második szakaszában a kormányok és jegybankok aktív közreműködése mellett beindultak a "pénzgyárak", és soha nem látott mértékben ömlött a pénz, likviditás a pénz- és hitelpiacokra a gazdaság zuhanórepülésének és a bizalom visszatérésnek érdekében.

A fordulat tőkepiaci szempontból márciusban következett be (a válság harmadik szakasza), legalábbis ami a tőzsdei folyamatokat illeti.

A gazdasági mutatók még ekkor sem mutattak igazi pozitív fordulatot, a befektetők egyre inkább a rózsaszín jövőt kezdték el látni és látják ma is, aminek következtében a Dow Jones tavaly október közeli szintek magasságába kúszott, amit a világ más tőzsdéihez hasonlóan a BÉT is követett.

Miközben a gazdasági növekedés első jelei már megmutatkoztak az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Japánban, aközben a munkanélküliség vészjóslóan tovább növekszik a világon mindenhol, mely a gazdaság növekedésének egyik alapját jelentő fogyasztásban is jelentkezni fog előbb vagy utóbb.

Éppen ezért egyre valószínűbb, hogy a gazdaság motorjainak tavaszi felpörgése után egy újabb visszaesés, de legalábbis megtorpanás következhet, melynek mértéke egyelőre beláthatatlan, de mindenképpen óvatosságra kéne hogy intse a befektetőket.

Mert ahogy a piaci szereplők az év első feleiben a „világvégét” látták a tőzsdeindexek zuhanásában, most mintha senki sem akarna tudomást venni arról – mint általában sosem –, hogy most sem fognak a fák az égig nőni.

Ráadásul egy korrekció esetén a Magyarországhoz hasonlóan gyengébb gazdasággal rendelkező, sérülékeny piacok még sérülékenyebbé válnak és ennek megfelelően az esés mértéke is komolyabb lehet itt.

„A hangulat gyorsan, egyik napról a másikra változhat meg. Amelyik gazdasági mutatót ma még pozitívan értékelnek a befektetők, azt holnap már lehet, hogy éppen ellenkezőleg fognak látni. A fordulatot, de minimum a megtorpanást szinte mindig váratlan tényező hozza és fogja most is hozni. Egy módon lehet erre készülni, a befektetési eszközök kockázatának csökkentésével. Mi is ezt javasoljuk most, azaz a részvényportfolió csökkentését, és a kötvényalapú befektetések növelését.” – mondja Szécsényi Bálint.

Egyelőre még a világ legnagyobb szakértőinek a véleménye is megoszlik abból a szempontból, hogy milyen alakzatú lehet a gazdasági válság. Jelenleg az amerikai gazdaság a felpattanás jeleit mutatja, de a munkanélküliség növekedése nem állt meg (lásd grafikon), mely előbb, vagy utóbb a fogyasztásra is rányomhatja a bélyegét, mely pedig óhatatlanul vissza fog hatni a GDP alakulására.

A kérdés csak a visszaesés mértéke, de az Equilor elemzői szerint jelenleg a legnagyobb esély egy asszimetrikus W alakú recesszióra van, mely a világgazdaság egészére kedvezőtlenül fog hatni.

Ez alól Magyarország sem lesz kivétel, mely amúgy is éppen csak felszusszant a válság legsúlyosabb terhei alól.

A Lehman Brothers csődjét követő három korszak az Equilor szerint:

I.szakasz: „Satufék” avagy nincs többé hitelpiac? (2008.09.15. - 2008.10.15.)
II.szakasz: „Rákészülés”, avagy mennyi pénzt tudnak még nyomtatni? (2008.10.16. - 2009.03.09.)
III.szakasz: „Száguldás” avagy megyünk a végtelenbe? (2009.03.10. - ???)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.