Tüntettek a babák

Pelczné: a kormány a családokon próbálja behajtani a költségvetési hiányt

A Fidesz szerint a kormány ahelyett, hogy megpróbálná beindítani a gazdasági növekedést, a családokon igyekszik behajtani a költségvetési hiányt; erről Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a párt nőtagozatának elnöke beszélt a Fidesz által szervezett babakocsis tüntetésen, vasárnap a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2009.05.10 19:42MTI

"Azért jöttünk ma el ide, hogy felhívjuk mindazokra a brutális megszorításokra a figyelmet, amelyek minket, nőket mint anyákat, illetve mindazokat, akik számunkra fontosak, súlyosan sértenek" - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: nem engedik, hogy "megrövidítsék a gyedet, a gyest, a családi pótlékot, hogy elvegyék a szocpolt, a családok, a gyermekek jövőjét".

Pelczné Gáll Ildikó kifejtette: ha valaki azt hiszi, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány kudarca véletlen, "ki kell, hogy ábrándítsuk, nem az".

Ez ugyanis - folytatta - a magyarországi szocialisták által fenntartott politikai iskola alapvető hibája. Ezek a kormányok felélték a jövőt, és felélik a jelent - tette hozzá. Úgy vélte, az országot most nem kellene stabilizálni, ha előtte a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány nem destabilizálta volna. A Fidesz alelnöke felhívta a figyelmet arra: a magyar gazdaság nem engedheti meg magának, hogy a gyermeket vállaló nők tömegesen szoruljanak ki a munkaerőpiacról.

"Nem engedhetjük meg, hogy választani kelljen munka és gyermek között"
- emelte ki.

Pelczné Gáll Ildikó beszédében utalt Gurmai Zita MSZP-s EP-képviselő szombati közlésére, miszerint a tüntetés nem gyermekeknek való, s az könnyen veszélyessé válhat.

Gurmai Zita nem tudja, hogy nem illik riogatnia? - tette fel a kérdést a fideszes politikus, hozzáfűzve: "vagy éppen ellenkezőleg, (...) lehet, hogy nagyon is jól tudja, mivel és mikor fenyeget". A több száz szülő és nagyszülő - gyermekeikkel, unokáikkal - babakocsisok vezetésével vonult át a belvárosi Hold utcából az Alkotmány utcán keresztül az Országház elé. A résztvevők több transzparenst is kifeszítettek, amelyeken egyebek mellett az volt olvasható: "Miniszter bácsi! Szeretnék még kistesót!", "Miért rajtunk csattan az ostor?".

Akadt olyan babakocsi is, amelybe nem gyermeket ültettek, hanem egy fekete zsákot tettek, amelyre az volt ráírva: "Bajnai-csomag". A felvonuláson és a tüntetésen több fideszes politikus is részt vett. A békés demonstráció végén a résztvevők pelenkákat akasztottak a Parlamentet körülvevő láncra, Pelczné Gáll Ildikó pedig egy petíciót adott át Szili Katalin házelnök egyik munkatársának. Az ellenzéki képviselő a petíció átadásakor a többi között elmondta: azt kérik Szili Katalintól, hogy érezze át a magyar anyák, családok, családalapítók problémáját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.