Csak 5,7 milliárdot kótyavetyéltek el
Jegyeket-bérleteket: javította a BKV pénzügyi helyzetét az állami plusztámogatás
A 2007. évi 16,8 milliárd forinttal szemben tavaly 5,7 milliárd forintra csökkent a BKV vesztesége a kormányzattól év végén kapott 10 milliárd forintos kiegészítő támogatás eredményeként - ismertette Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzott vállalati beszámoló megállapítását az MTI-vel.
2009.04.06 11:27MTIA kormány plusztámogatása jelentősen javította a cég pénzügyi helyzetét. A hitelállomány a tervezetthez képest csökkent, s így az adósságállomány is alacsonyabb lett - mondta a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A kormány kiegészítő támogatását a BKV a bevételekkel nem fedezett, indokolt kiadásaira fordíthatja.
Ehhez az uniós szabályoknak megfelelően, részletes megállapodásra van szükség az állam és a BKV Zrt. között. A kabinet egyetértett annak a megállapodásnak a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztésével, amely a támogatás felhasználását és utólagos elszámolását tartalmazza - mondta.
Székely Gábor (SZDSZ), a BKV felügyelőbizottságának elnöke megerősítette az MTI azon információját, miszerint idén a HÉV-ágazat eladása nélkül az üzleti terv tervezete mintegy 22 milliárd forintos veszteséget és csaknem 90 milliárd forintos adósságállományt tartalmaz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06