Állategészségügy
Bács-Kiskun vármegye újabb területén jelent meg a madárinfluenza
A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
2023.12.14 18:09MTIBács-Kiskun vármegye egy korábban még nem érintett területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása folyamatban van - közölte a Nébih a honlapján.
A közlemény szerint a Bácsszentgyörgyön található, csaknem 30 000 példányt számláló tojótyúktelepen az állattartó az állatok gubbasztása és étvágytalansága, valamint a megemelkedett elhullás miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
Az érintett állományok felszámolása folyamatban van. A hatóság az adott gazdaságok körül kijelölte a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározta a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Megkezdődött a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás is.
A járvány mielőbbi lecsengése érdekében továbbra is kiemelt jelentősége van a járványvédelmi előírások maradéktalan betartásának. Mivel a vírus már nemcsak a vonuló, hanem a hazai vadmadarakban is jelen van, ezért a védekezés nemcsak a vonulási időszakban, hanem egész évben rendkívül fontos.
A hivatal közleményében felhívta a figyelmet, hogy fedetten kell tárolni a takarmányt és az alomanyagot, valamint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a baromfik és a vadmadarak közvetlen vagy közvetett érintkezésének kockázata minimálisra csökkenjen. Ezen kívül kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a telepeken a személy- és járműforgalom minimális legyen, a járványvédelmi előírások szigorú betartása mellett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


