Gazdaság

A GVH 12 milliós bírságot szabott ki a Dreherre

A sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában.

2023.10.17 10:10MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában - ismertette keddi közleményében a hivatal.

A GVH még 2022 elején egyszerre öt eljárást indított a sajtóban "sörtörvénynek" keresztelt, két éve bevezetett kereskedelmi szabályozás érvényesítésére, amelynek célja az italválaszték bővítése és a szektorban gyakori kizárólagossági megállapodások visszaszorítása volt. Ezen eljárások közül eddig hármat zárt le a nemzeti versenyhatóság. Két gyorsétterem-lánc, a Burger King és a KFC esetében tavaly év végén zárultak le a vizsgálatok. A három nagy sörgyárral szemben indított, párhuzamosan futó vizsgálatokból elsőként a Heineken eljárása fejeződött be közel egy hónapja, amelyben a versenyhatóság megállapította, hogy a holland tulajdonú sörgyártó cég megsértette az új rendelkezéseket.

A hivatal most újabb sörgyártóval szemben zárta le eljárását mely során a Dreher és egy fővárosi vendéglátóhely kereskedelmi kapcsolatát vizsgálta. A vizsgálat feltárta, hogy a Dreher olyan feltételekkel alakított ki együttműködést, mellyel arra ösztönözte az érintett vendéglátóhelyet, hogy szinte kizárólagosan tőle vásárolja sörkészletét. Ezzel leszűkítette a fogyasztók választási lehetőségeit, és akadályozta más sörgyártók érvényesülését.

A GVH Versenytanácsa ezekre tekintettel - a vizsgált együttműködési kapcsolatban érintett egyetlen vendéglátóhely forgalmát alapul véve - bírságolta meg a Drehert.

A bírság összegének meghatározásakor eltérés volt a Heinekennel szemben folyatott korábbi eljáráshoz képest, hogy vele ellentétben a Dreher nem minősül visszaesőnek. Ez indokolja, hogy a Dreherre kiszabott bírság alacsonyabb.

Az ügyben érintett másik vállalkozásra - a vendéglátóhelyet üzemeltető C V G Kft.-re - a GVH nem szabott ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesítette. Ennek oka egyrészt, hogy a vállalkozás szerepe a jogsértésben csekélyebb volt, másrészt, hogy az eljárásban érintett üzemeltető kisvállalkozásnak minősül. Ugyanakkor a releváns szabályozással összhangban lévő megfelelési program kialakítására a fővárosi kisvállalkozást is kötelezte a nemzeti versenyhatóság - tájékoztatott a GVH.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.